Szerviznapló

Francia mérnök esete a román szerelővel

Mikor megvettük a kocsinkat durván 95 ezer kilométer volt benne óra szerint. Átnyálaztam az összes papírját, és találtam egy számlát amely szerint 90ezernél meg volt csináltatva a kötelező szerviz, méghozzá a Renault helyi szakszervizében. Ezért aztán aggódni nem aggódtam, de azért gondoltam, az a biztos, amit az én felügyeletem mellett csinálnak meg. Egy kedves magyar srác aki a helyi Ford márkaképviseletben dolgozik ajánlott egy román szerelő srácot, aki náluk jó munkát végez, és vállal is fusi munkákat. Felhívtam, megegyeztünk, hogy akkor olaj, gyertyák, mindenféle szűrők cseréje lenne a feladat. Elkérte az alváz, meg motorszámot. Aztán az első megbeszélt találkozón egyszerűen nem jelent meg. Telefonra nem válaszolt. Mentségére legyen mondva, hogy akkoriban szült a felesége. Nem is a találkozó elmaradása miatt voltam mérges, hanem azért mert elfelejtett informálni, aztán meg szimplán elérhetetlen volt. Aztán valahogy előkerült. Másodjára összehoztuk a találkozót. Lelkiismeretesen megcsinált mindent, tényleg nem volt panasz, csak mint kiderült a légszűrő, amit rendelt nem jó a kocsiba. Kiporolta, meg visszatette a régit, majd megegyeztünk, hogy megrendeli, és hozza. Aztán megint eltűnt vagy két hétre. Telefonon elérhetetlen volt. Az egészet bonyolította két csavar, amit én vittem a dologba. Az egyik, hogy miután a nagyja munkát megcsinálta, kifizettem neki az egészet, a másik pedig, hogy miután megnéztük közösen a légkondi filterét megkértem, azt is rendelje már meg, cseréljük ki a légszűrővel együtt. Szóval munka kifizetve, két szűrő kicseréletlen, a srác meg megint sehol. Aztán valahogy ismét előkerült a ködből, megint találkoztunk, hozta a szűrőket. Légszűrőt berakta, légkondi filter nem stimmelt. Már röhögtem. Mondtam neki, hogy vigye a régit, és pont olyat hozzon. Mondanom sem kell, a srác megint jó időre kámforrá vált. Végül sikerült megint elérni, biztosított róla, hogy megvan a szűrő, megbeszéltük a találkát és… a találka napján ismét elérhetetlen volt. Aztán utolértem, jött a kifogás, én meg erősködtem, végül aznap este kilenc körül csak sikerült beraknia az utolsó hiányzó alkatrészt is a kocsiba. Így tartott az első szervizünk több mint két hónapig.

Futómű generál lejáró műszakival.

Április végén valahogy a homályból felderengett, hogy a kocsi műszakija, mintha most járna le. Megnéztük a papírokat és hopp április első napjaiban le is járt. Na, akkor gyorsan kerítsünk egy vizsgaállomást. Zsófi jár a kocsival, a munkahelyétől nem messze talált is egy helyet. Elvitte, még előtte mondtam is, hogy ha felmerülne kérdésként, akkor olaj, gyertyák szűrők cserélve lettek. Aztán jött a telefon, hogy nem adják meg a műszakit, amíg mind a négy lengéscsillapítót ki nem cseréljük. Indult a para, már egy hónapja nincs műszaki a kocsin, amit minden nap használunk, plusz a lengéscsillapító csere ismeretesen nem az olcsó mulatságok közé tartozik. Este felhívtam egy újabb ismerős magyar srácot, aki az Iveco szervizben dolgozik, és korábban ajánlott egy szerelőt, csak trehány módon elhánytam a számát. Reggel pedig felhívtam a szerelőt, hogy vinném hozzájuk a kocsit. Délután odamentem, megnézték, megállapították, hogy tényleg kuka a négy lengéscsillapító, megrendelték az alkatrészt, másnap beszerelték, levizsgáztatták, fizettem, nap végére megvolt az egész cakli-pakli. A havi költségvetésünket kicsit megbolygatta ez a nem várt kiadás, viszont a kocsi futóműve fényéveket javult. Az egészben az a bosszantó, hogy a lengéscsillapítók már akkor rosszak voltak, mikor megvettük az autót, csak elfelejtettük átnézetni egy szakemberrel. Tanulság, ne vegyél hirtelen szerelemből, átnézetés nélkül használt autót.

Új munkahely

Az elmúlt hónap eseményekben nem szűkölködött. Április elején otthon voltunk, elkezdődtek a görög óráink, Tamás nyelvvizsgázott és versenyen volt, én eljutottam a larnacai bíróságra egy tárgyalásra, egyedül intéztem az ügyeket a Cégnyilvántartóban, ideiglenes letelepedési engedélyt kértünk, sőt még vendégeink is jöttek.

Számomra egy hatalmas lehetőséget is tartogatott április. 1 nap leforgása alatt munkahelyet váltottam. Az előző helyemről semmi rosszat nem akarok mondani, de éreztem már egy ideje, hogy amint tudok, továbbállok. Amikor szeptemberben Ciprusra költöztünk, az első állásinterjúimról beszámoltam itt. A második hely, ahova jelentkeztem, az Álom, akkor nem sikerült. Most viszont, immár több mint két hete itt, Ciprus legnagyobb és legnevesebb irodájában dolgozom. A nicosiai iroda kb. 200 alkalmazottal működik (5 magyarral) , irodája van még a cégnek pl. Limasszolban, Moszkvában és Budapesten is.

Egy szerdai nap dél körül hívtak interjúra, délután 5-től 7-ig faggattak, majd megkérdezték, hogy mikor akarok kezdeni. Csütörtökön felmondtam, pénteken az Álom beteljesülésének örömére egész nap a helynek megfelelő öltözéket szereztem be magamnak, hétfőn kezdtem. (A dress code négyszer vastagabb, mint a szerződésem)
A munkaidő 8-tól 18 óráig tart, 13-15 óra közt ebédszünet, amikor mindenki hazamegy.

Én úgy döntöttem, kihasználom azt a két órát, tornázni járok. Találtam egy termet 5 percre az irodától, és mivel délben nem sokan járnak oda, saját személyi edzőm is van. A délutáni 3 munkaóra egy pillanat alatt elröppen ezután.

6-kor pedig hulla fáradtan, de elégedettem fejeztem be eddig a munkát, és nagyon bízom benne, hogy ez még sokáig így is marad.

Az eső fizum elpárolgásának története

Megint eltelt egy hónap. Ennek egyik jele a sok közül, hogy ismét megjött a számlámra a fizum. Mostanra pedig sikerült összesítenem az első olyan hónap kiadásait, amit teljes egészében a ciprusi keresetem fedezett.

Albérlet:
A költségvetésem kiadás oldalának legnagyobb tétele az albérleti díj volt. Ez a költség fix, úgyhogy bátran számolhatok vele, hogy ezután is ennyit fog elvinni az a tény, hogy fedél van a fejünk fölött.

Háztartás:
A rezsi nagy részét, meg a főzéshez szükséges dolgokat Zsófi szerezte be. A csekély négy százalék összesen egy számlát, meg pár kiló paradicsomot takar csupán.

Autó:
Az autónk éves biztosításának egy részét a megkötéskor fizettük, a konkrét kalkulációt követően pedig a hónapban utólag fizettük be az összeg fennmaradó részét. Ezt az összeget is én fizettem, de a benzint például Zsófi.

Hobby:
Ide soroltam a biciklimet, amint szintén az első fizuból vettem. Ezen lehet vitázni, hogy mennyire esik a hobbi kategóriába, vagy mennyire nem, szerintem jó helyen van itt. Ezen kívül még pár olyan apróság növeli a tortának ezt a szeletét, mint snorkel cső, meg papírvágó snitzer, amik tényleg a hobbijainkhoz kellettek, de simán meglennénk nélkülük.

Maradék:
Ez lenne a megtakarítás rovat, de szegény annyira kurtácska, hogy jobban illik rá a maradék, mint a megtakarítás. Úgy gondolom, fog ez még nőni, elvégre nem veszek minden hónapban biciklit, és az éves biztosítást se fizetem ki csak tizenkét havonta.

Egyéb:
Végül itt a sehová be nem sorolt apróságok listája, amire mindig elmegy valamennyi pénz. Most is elment öt százalék.

Összességében elégedett vagyok a költségvetés alakulásával. Legközelebb pedig akkor fogok jelentkezni hasonló rovattal, mikor már egy teljesen átlagos, kiugró kiadások nélküli hónapot tudok bemutatni.

Az áttelepülés tortájának szeletei

Országot, lakóhelyet váltani anyagi beruházás is. Mikor mi belevágtunk, összeszedtük minden mozdítható vagyonkánkat, költségvetés-terveket kovácsoltunk, még annak ellenére is, hogy ez egy kis költségű utazás. Mondom ezt azért, mert az EU-n belül maradtunk, ami azt jelenti, hogy semmi adminisztrációs és orvosi költségünk nem volt, és a repülőjegyek sem kerültek egy kisebb vagyonba. Az is csökkentette a szükséges pénzmagot, illetve segített tervezhetőbbé tenni, hogy tudtuk, engem biztos munka vár, ami az ideérkezésünk után már egy hónappal fizut ad a háztartásunknak.

Most, hogy mindketten megkaptuk az első havi jól megérdemeltet, lezárult az a része az áttelepülésünknek, amire otthon kellett spórolni. Terveink nem tértek el jelentősen a tényektől. De most lássuk a részleteket, mi mennyibe került.



Kocsi: A legnagyobb tétel az autó vásárlása volt. Negyvenhét százalékot vitt el a megspórolt pénzünkből. Ebben nemcsak az autó ára, hanem a biztosítás, és a tankolások is benne van. Az átírásnak 10 euró alatti költsége volt csupán. Az autónál meg kell említenünk, hogy itt azért elengedtük magunkat. Körülbelül egyharmaddal többet adtunk végül az autóért, mint eredetileg terveztük, sőt a biztosítás költségei is magasabbak, mert kabriót vettünk.

Lakás: Ide tartozik az első havi bérleti díj, a kaució, ami az itt megszokott egy havi díjnak felel meg, valamint ide vettem az internet költségeit is. Ott is volt kaució, meg bekötési díj. Mindez tizenhét százalékát vitte az önerőnek.

Szálloda: A szállodánk költségei nagyon alacsonyak voltak, köszönhetően annak, hogy csak két napot laktunk ott. A munkaadóim segítettek lakást keresni, és az egyik kollegám egy kis ideig ingatlanügynökké válva már a szóba jöhető lakások listájával a kezében várt minket. Utólag látjuk, mekkora kincs is volt ez, Zsófi egyik kolléganője egy havi fizetésének megfelelő összeget hagyott a hotelban, mire egyáltalán talált lakást. Ez a kettő százalék épp ezért nagy szerencse.

Bevásárlás: Ide került minden tétel, ami nem ennivaló. Nem vettünk szinte semmit, csak ami tényleg kellett. Tányér, pohár, lábas, pléd, párna, vasaló, miegymás. Azért szép lassan meglett minden. Vagy ami nem, arra nem is volt igazán szükség egy hónapig. Eredmény pedig egy a büdzsében alig látható három százalék.

Tartalék: A hónap felénél, miután minden fontosat megvettünk, és már kezdett látszani a vége, eldöntöttük, hogy képezünk egy vésztartalékot. Ehhez a pénzhez tényleg csak akkor nyúlunk, ha nagy a gebasz, menekülni kell. Reméljük nem lesz „Katalinka szállj el, jönnek a törökök...” és bármi van, elég lesz a tizennyolc százalék tartalék. Valamint azt is reméljük, idővel ez az összeg gyarapodni fog.

Egyéb: A végére hagytam a mindenmást. Természetesen nem vezettünk csak felületes költségvetési számításokat, így aztán viszonylag magas, tizenhárom százalék az a rész, amivel nem tudunk fillérre elszámolni. Illetve dehogynem tudunk, csak nem erőltetjük meg magunkat. Itt vannak olyanok, mint mobiltelefon, jeges kávé a tengerparton, koktélozás a naplementében, taxi, mindennapi betevő, heti 4 kiló paradicsom és 2 kiló szőlő, airport shuttle és társai. Valójában a bevásárlás, és az egyéb kategória kicsit összemosódik, nem is tudom miért így csoportosítottam,de már így marad.

Repülőhegyek: A repülőjegyeket annyival korábban vettük meg, hogy nem kerültek bele a számításba, de a teljesség kedvéért megemlítem őket. Az összegzésben csak az itteni költségeink szerepelnek. A jegyek ára körülbelül hét százalékkal emeli a teljes költségvetést.

Ha majd eltelt pár hónap, valamilyen hasonló százalékos formában elmesélem, mire megy el egy havi fizunk. Addig is maradjatok vonalban!

Mindennapi BigMac-ünk

Pénteken, azaz a hónap utolsó munkanapján megjött az első fizum. Annyi lett, mint amennyire számítottam. Hogy pontosan mennyit is ér itt, azt bár már jobban látom, mint mikor rábólintottam az állásra, de azért még el kell telnie pár hónapnak, hogy mindent tisztán lássunk.

A BigMac index, akármennyire viccesen hangzik is, egy bevett gazdasági mérőszám, amivel a fizetések vásárlóerejét próbálják meg mérni. Két érdekessége rejlik a dolog mögött. Az egyik, hogy a BigMac annyira elterjedt árucikk, mint szinte semmi más. A kenyeret már nagyon rég lekörözte. A másik pedig, hogy a BigMac, mint egy elemű vásárlói kosár, képes felvenni a harcot bonyolultan összeállított vásárlói kosarakkal.

Kétféle képpen hallottam eddig használni. Az egyik, hogy egy-egy országban hány percet kell átlagosan dolgozni egy MigMac megvételéhez, illetve, hogy egy havi jövedelemből egy adott országban hány BigMac-et lehet venni.

És akkor a számok. Otthon az utolsó fizumból 405 és fél BigMac-et tudtam volna elhozni a Móriczon álló Mekiből. Ha mindenemet pénzzé tettem volna, vagy a Mekiben a buszbérlettel is fizetni tudtam volna, akkor 439-et, meg még egy kis harapást.
Itt semmilyen egyéb juttatást nem kapok a fizumon túl, abból viszont összesen 501 BigMac jönne ki, mondjuk a larnakai tengerparti Mekiben.

Zsófinál az arány még szembetűnőbb. Ő majdnem kétszer annyi burgert tudna beburkolni havonta, mint otthon. Persze ő nem eszik Mekis kaját.

Mindebből úgy látszik, nemcsak szám szerint jobb a fizunk, de a vásárlóereje is nagyobb. Persze tudjátok, van ez a mondás, amit tévesen Churchillnek tulajdonyítanak:
“Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok.”