Merülés, strand, meleg

Hétvégén megint sikerült kicsit kiszabadulni a mókuskerékből. Szombaton délután voltam végre ismét merülni. Sikerült összehozni egy öt órás maratoni túrát. Ennek több szempontból is örültem. Egyrészt sikerült átlépnem a plusz két baros határt, és lemennem 22 méterre. Érdekes, hogy húsz méter alatt a víz érezhetően jóval hidegebb, de szinte egyik méterről a másikra.

Az elért mélységen túl, külön öröm, hogy ott volt Alex, aki tartott nekünk egy kis gyakorlati mentő oktatást. Szóval amolyan búvármentés és elsősegély gyakorlati órán is részt vettem.

A harmadik dolog, aminek szintén örülök, hogy találkoztam Argirissel, aki szigonyos vadász, és megígért, hogy elvisz magával vadászni. Már várom nagyon.

Vasárnap aztán elmentünk a Makenzie beach-re. Ez a strand Larnacában van, az egyik legkönnyebben elérhető strandok egyike. Ráadásul külön bája, hogy közvetlenül a strand felett szállnak le a repcsik. A part egyébként homokos, és sekély. Ezért aztán szinte mindig tömeg van.

Még jó, hogy lehajolt.

Tagadhatatlanul itt a ciprusi nyár, ami sokszor negyven, időnként ötven fokot jelent. Ezért aztán felszerelkeztünk mindenféle védelmi eszközzel. Többek közt vettünk jó nagy faktorszámú naptejet, valamint csinos tökfödőket.


Itt jegyezném meg, hogy először a kapcsolatunk során valamiben végre egyezett az ízlésünk.

Lehet méltatni.

Zenobia

A Zenobia 1979-ben épült svéd challanger osztályú teherkomp első útján Malmőből Tartousba, Szíriába tartott. Athénban a kapitány már jelezte, hogy problémák vannak a hajóval. Cipruson Larnakába érve a hajó ugyan befutott a kikötőbe, de kiküldték onnan, hogy vész esetén ne a kikötőt torlaszolja el a süllyedő hajó. A hibát végül nem sikerült megjavítani, így a Zenobia 1980 június 5-én vészesen megdőlt, majd június 7-én hajnalban a parttól és a kikötőtől két kilométerrel elsüllyedt.

A városi legendárium szerint a hajót szándékosan süllyesztették el, mert fegyvereket csempésztek rajta. Tény, hogy a hajót sem a kikötőben nem rakodták le, sem később nem hozták felszínre a rakományt.

Az elsüllyedt hajó a búvárok egyik kedvelt merülőhelye. Olyannyira, hogy bekerült a világ tíz legjobb roncsa közé. A 178 méteres hajótest az oldalára fordulva 30-40 méteres mélységben fekszik a fenéken. Legmagasabb pontja 17-18 méterre van a felszíntől.

Az Aida Cyprus minden év májusában szervez ide merülést. Ilyenkor a szabadtüdős búvárokat hajón viszik ki a roncshoz. Közvetlenül felette több különböző mélységű „pályát” alakítanak ki, ahol biztosító búvárok kíséretében merülhetnek a merülni vágyók.

Az idein én is részt vettem. Habár előtte csak két alkalommal merültem és még nagyon bizonytalannak éreztem magam a vízben, ezt az eseményt semmiképp sem akartam kihagyni. Mivel az előző alkalmakkor 15 és 18 métert mentem lefelé, ezért reális elvárásként támasztottam magam elé a hajótest megérintését.

A nap nem indult túl biztatóan. Az autóban jutott eszembe, hogy elfelejtettem borotválkozni, ami bizony szinte mindig a maszk szivárgását eredményezi. A hajón öltözés közben pedig szomorúan tapasztaltam, hogy a nyaksúlyom borítása elöregedett és egy helyen megrepedt. Féltem, hogy merülés közben ólomsöréttel fogom meghinteni a roncsot, de szerencsére nem ez történt. További elkeseredésre adott okot, hogy a látótávolság nagyon rossz volt. A húsz méteres kötél alját nem lehetett látni a felszínről. Az első két bemelegítő merülésnél nem is sikerült megpillantani a Zenobiát. Harmadjára, mielőtt lemerültem, megkérdeztem a biztosító búvárt, hogy melyik irányba nézzek. Azt a választ kaptam, hogy nem fogom eltéveszteni.

Harmadik merülésnél eldöntöttem, hogy az lesz a taktikám, lemegyek amilyen mélyre csak tudok, aztán majd lent szétnézek. Lefelé simán haladtam. Nem volt gondom az egyenlítéssel, és a testtartásom is jó volt. Gond nélkül leértem a húsz méteres pálya aljára. Mitán megfordultam, és kinéztem a fejemből, megpillantottam a komp far részét. Ott lebegtem pont előtte. A gigászi rozsdás vastömbök lenyűgözőek voltak. Hirtelen nagyon aprónak éreztem magam a háztömbnyi rozsdahegy mellett. Pár pillanat múlva pedig indultam is felfelé.

Ezt a merülést még sikerült megismételni néhányszor, így volt lehetőségem kicsit aprólékosabban szemügyre venni a monstrum legalább egy szegletét. Sajnos a húsz méteres kötéltől nem épp karnyújtásnyira volt a látványosság, ezért nem sikerült megfogni azt.

Már kifelé úsztam a bázisra, mikor szinte közvetlenül a létra alatt, megpillantottam a hajó legmagasabban lévő pontját. Szerencsére volt a közelben pár tapasztaltabb búvár, akik épp pihentek és beszélgettek. Megkértem őket, hogy ugyan figyeljenek már rám amíg lemegyek, mert nekem muszáj megérinteni azt a valamit odalent. Mikor kéznyújtásnyi közelbe értem, pont ott, ahová nyúlni igyekeztem, megpillantottam egy apró színes halacskát. Nagyon elbűvölő volt, ahogy a roncsot benövő növények közt pihent. Végül kicsit odébb kezeltem le a komppal, hogy ne zavarjam a szivárvány rucis helybelit. Még vetettem egy bő pillantás a roncsra, aztán boldogságban úszva indultam felfelé. Így esett, hogy végül minden jóra fordult és beteljesült az összes aznapi kívánságom.

Mire mindenki kiért a hajóra, megnyíltak a sörcsapok és a csirke souvlaki is megsült. Az ebéd alatt és a hazaúton közös élménybeszámoló és általános szocializálódás volt a program. Összességében remek fél nap volt. Remélem, jövőre is ott leszek a fedélzeten.

A bejegyzéshez tartozó képeket a netről vadásztam. Próbáltam olyanokat választani, amelyek visszaadják, a roncs monumentalitását. Arról a részéről sajnos nem találtam képet, amit én láttam.

Update: Csabi, a gyertyakulcsod megtaláltam, de már elég rozsdás volt, úgyhogy visszadobtam. Ugye nem baj?

Mélyebb kék

Megint egy kis szabadtüdős búvárkodás. Mivel Edit kommentjében jelezte, hogy előző hasonló témájú bejegyzésem a nagyközönség számára érthetetlen, ezért úgy döntöttem, írok egy kicsit a sportról.

A szabadtüdős búvárkodás, idegen nevén apnea vagy freedive egy vízi sport. A sportnak több diszciplínája van, de mindre egyaránt igaz, hogy víz alatt, egy levegővétellel kell végrehajtani azokat. A gyakorlatok két kategóriába sorolhatóak. Vannak medencében végrehajtott, illetve mélységi számok. A szabadtüdős búvárkodás két nagy nemzetközi szervezete az AIDA és a CMAS. Én otthon az Aida Hungary keretein belül ismerkedtem meg a sporttal, ezért az Aida szabályait ismerem, az alább leírtak is annak felelnek meg. Most pedig következzenek a versenyszámok. Elsőként a medencés, majd a mélységi számok.

Statikus (Static): A statikus szám célja, hogy a búvár egy levegővétellel minél tovább a víz alatt maradjon. Ez az egyetlen olyan szám, ahol az idő számít. A búvár ilyenkor egy nagy levegő vétele után vízbe merül és hason fekve, arccal a vízben ellazultan lebeg. Hivatalosan azt az időt mérik, ameddig a búvár légzőnyílásai a víz alatt vannak.


Dinamikus (Dynamic) számok: A dinamikus számoknál cél a minél hosszabb táv megtétele egy levegővétellel víz alatt úszva. Ilyenkor nem számít az idő, csak a megtett táv. A számokat medencében rendezik, ahol a medence végén a versenyző fordul. Fontos hogy az úszásnak víz alatt kell történnie, és a búvár nem érhet ki a vízből csak a fordulók során. Illetve nem húzhatja magát a medence alján, vagy oldalán sem. Dinamikus számból kétféle létezik, uszonyos, illetve uszony nélküli. Az uszonyos számokhoz általában monofint használnak.


A konstans súlyú (Constant Weight) merülés már a mélységi számok közé tartozik. Itt a búvárnak egy kötél mentén kell leúsznia a kötél aljáról egy jelzőzászlót felvennie, majd felúsznia. Sem lefelé, sem felfelé nem érhet a kötélhez, csak a fordulónál az alsó fél méteren. További kritérium, hogy ugyanannyi súllyal kell felérkeznie, mint amennyivel elindult. Ebből a számból is létezik uszonyos, illetve uszony nélküli.


A free immersion magyar nevét nem tudom. A szám lényegében abban különbözik a konstans súlyú merüléstől, hogy a versenyző szabadon hozzáérhet a kötélhez. A gyakorlatban ez úgy néz ki, mint egy víz alatti kötélmászás. Az egyik kitétel viszont, hogy a versenyzők nem használhatnak uszonyt.


Az utolsó két számból nem rendeznek versenyeket, de a rekordokat jegyzik. A változó súlyú merülésnél (Wariable Weight) a búvár használhat nehezéket a merüléshez, de felfelé önerőből kell úsznia. No limit merülésnél pedig lefelé egy súlyokkal megrakott szánnal csúszik a versenyző, felfelé pedig egy ballon emeli a felszínre.


Minden versenyszámra igaz, hogy a versenyzőnek a szám befejeztével egy úgynevezett surface protolocolt kell végrehajtania, mely abból áll, hogy az arcát szabaddá teszi, majd mutat egy oké szignált, végül pedig mondania kell, hogy „I am OK.” Ezzel bizonyítva, hogy tudatánál van. Valamint a versenyszám vége után egy percig nem bukhat le ismét a víz alá. A versenyzőt mindig figyelemmel kíséri egy vagy több segítő, akik szükség esetén a felszínre segítik a búvárt. Mint minden búvársportnál, itt is érvényes az elsődleges szabály. Egyedül ne merülj!

Röviden ennyi lenne a freedive. Hosszan persze sokkal több. Órákat lehet róla mesélni, de talán ennek az összefoglaló szösszenetnek a tükrében jobban érthető az is, amit a két héttel ezelőtti versenyről írtam. Ha valamit kihagytam vagy rosszul írtam volna, a témában régebb óta/mélyebben elmerülők nyugodtan javítsanak ki.

A hétvégén pedig újabb nagyszerű sportélményekkel gyarapodtam. Végre voltam merülni. Volt tenger, meg kötél, meg edzőtársak, meg minden. A Constant Weight-et próbáltam uszonnyal és uszony nélkül is. Furcsa, de nehéz szavakba önteni a dolgot. Tulajdonképpen csak leúsztam, meg föl. Ráadásul nem is mélyre. A legjobb eredményem 15 méter volt. Mégis nagyszerű és inspiráló élmény. Amint lehet, merülök ismét.

AIDA Cyprus Pool Games 2011

Vasárnap került megrendezésre a ciprusi medencés freedive verseny. Ez nem igazán vonz külföldieket. Egy medencés versenyért nem éri meg eljönni idáig. Ezért, bár bekerül az AIDA versenynaptárába, többnyire csak a szigeten élő freediverek mérik össze magukat.

Eredetileg nem terveztem indulni, de Alex addig erősködött, hogy végül beadtam a derekam. Tulajdonképpen tudtam, hogy nem sokat fogok tudni készülni rá, mivel előző napra esett a nyelvvizsgám. Ennek ellenére, igyekeztem legalább otthon a statikus részre O2 táblákkal készülni.

A versenyen három számban lehetett indulni. Statikus, dinamikus uszonyos és dinamikus uszony nélküli. Én statikus és dinamikus uszony nélküli számokban indultam. Mivel nincs itt se monofinem, se rendes vadászuszonyom, úgy döntöttem az uszonyos számot kihagyom.

A számok előtt bőven volt felkészülési időm. 45perc állt rendelkezésre, amit vízben kellett tölteni. Statikusnál, ezért úgy gondoltam, csinálok egy komplett táblát, aminek a végét úgy időzítem, hogy az utolsó visszatartás legyen a versenyszám. Sajnos teljesen dekoncentrált voltam. Annak ellenére, hogy otthon többször is sikerült 4:30-at elérni, a felkészülés alatt már három perc fölött komoly küzdelem volt minden másodperc. Végül nem is csináltam végig a táblát sem. Az eredményem 3:29 lett, ami eléggé elkeserít. Pláne a 4:30 tükrében. Ráadásul már két perc után erős kontrakcióim voltak, ami azért furcsa, mert gyakorlás közben a kontrakciók volt, hogy csak három perc környékén kezdődtek. Az egyetlen pozitívum, hogy sikerült kipróbálnom a nemrég beszerzett ruhámat, még akkor is, ha csak medencében, és statikus alatt...

Dinamikus uszonyos számban, mint mondtam, nem indultam. A versenyen egyébként ez örvendett a legnagyobb népszerűségnek. Nagyon sok szigonyos vadász mérte össze a tudását. Monofinnel viszonylag kevesen úsztak. Legnagyobb megdöbbenésemre viszont volt, aki kevesebb, mint ötven métert tett meg. Lehet, hogy csobbannom kellett volna a kis sárga uszonnyal?

Uszony nélküli dinamikusban viszont csak a helyi ínyencek próbálkoztak. Meg én, akinek nincs rendes uszonya. Összesen hatan, vagy nyolcan indultunk csak a közel huszonöt versenyzőből. A negyvenöt perc felkészülési idő bőven elég volt mindenre. Volt időm rendesen bemelegíteni, majd úsztam néhány kisebbet. Végül pedig egy 50et. Az volt az elhatározás, hogy ötven métert mindenképp úszok, és ha jól érzem magam, akkor még fordulok ötvenre, utána meg meglátjuk. Szerencsére a víz már jó meleg volt, így nem fáztam egyáltalán ruha nélkül sem. A versenyen sikerült nagyon jó rajtot vennem, és az első forduló után még nagyon jól éreztem magam. Ötven méternél nem volt kérdéses, hogy fordulok. Végül az eredmény 56m lett. Ennek sokkal jobban örültem, mint a statikus eredményemnek. Pláne, hogy több mint fél éve nem úsztam medencében, és ennek ellenére versenyen sikerült hozni az otthoni átlagos teljesítményemet. A másik dolog, ami jól esett, hogy megdicsérték a technikámat. Kíváncsi leszek a videókra.

Pingvin jelmez

Mivel idén már kétszer is úsztam a tengerben, be kell látnom, a szezon elkezdődött. Nem halaszthattam tovább a merüléshez feltétlen szükséges felszerelések beszerzését.

Ezért szombaton elmentünk Alexszel együtt a Survival-ba, hogy vegyünk nekem egy ruhát. Az elképzelés az volt, hogy az első ruhám egy nem túl drága, de használható darab lesz. Szerettem volna mellé még egy nagyon jó vadászuszonyt, olyat, amit csak egyszer kell megvenni, de ez nem jött össze. Egyrészt mert a boltban nem volt egyáltalán, másrészt pedig azt a tanácsot kaptam, hogy előtte próbáljak ki párat, hogy tudjam, valójában mire van szükségem.

Visszatérve a ruhához. Mivel már úsztam a tengerben, és nem fagytam bele, ezért Alex is, és az eladó srác is azt javasolta, hogy 3mm körülit nézzek. Az ár, méret, vastagság háromszögben végül egy Beuchat Mundial Cammo Green 3.5mm ruha maradt. Úgyhogy megvan az első terep színű pingvin jelmezem.


Lett még hozzá egy pár kesztyű, hogy a ki-be mászkáláskor ne sértsem meg a kezem a sziklákon. Illetve megfelelő mennyiségű súly, hogy balanszírozva legyek a víz alatt. Ja,és kaptam egy húsz százalékos kedvezményre jogosító törzsvásárlói kártyát. Ezen meg sem lepődöm. Ez itt így szokás. Bemész valahová vásárolni, és kapsz egy bónusz kártyát.

Az egyetlen szívfájdalmam csupán az, hogy a következő két hétben biztosan nem fogom tudni kipróbálni új szerzeményeimet.

Greko-fok

Szombaton nagyon szép időnk volt. A netes időjárás-előrejelzés szerint 21 fok, 3 km/h széllel. Ennek tudatában felpakoltuk a bringákat, strandszerkót és elmentünk a Greko-fokhoz. Ezen a környéken jártunk már korábban is. Akkor ezt írtuk róla.



Most az autót szintén a barlangok mellett állítottuk le. Amíg én megnéztem, hogy milyen a víz, addig Zsófi napozott. A víz kétszer fél óra teszt után jelentem, jó volt. Nem épp pancsi meleg, folyamatosan mozogni kellett, hogy ne fázzak. De azért nem volt rossz program március 5-re. A lelkesedés egyébként is fűtött már rendesen.



Mire visszamásztam a sziklákon Zsófihoz, meg is száradtam. Aztán biciklire pattantunk és tekertünk egyet a környéken. Elgurultunk a sziget legdélkeletibb pontjához, illetve az itt lévő katonai radarállomás bejáratáig. Onnan visszafelé tettünk egy kis kitérőt az Agioi Anargyroi kápolnához.




Egész nap gyönyörű időnk volt, jó kis tavaszi kirándulást sikerült összehozni.

Bálnák a parton

Szegény új-zélandi bálnák megint tömegestől vonultak tüntizni a strandokra. Csúnya dolog az öngyilkosság. A legtöbb földi vallás tiltja is. De most sem vallásról, sem a bálnákról nem akarok beszélni. Viszont ha már felhoztam a témát, adok hozzá egy kis Jancsó Mikis Lovasi Andrist.

Már emlegettem korábban, hogy szeretném folytatni Cipruson is a freedive-ot. Úgy tűnik, kicsit nehezen indul az év ilyen szempontból. Nikos-szal megbeszéltük, hogy szól, ha indul tréning az év elején. Még nem szólt. Közben összeismerkedtem Alexszel, aki nicosiai freediver. Találkoztunk, beszélgettünk és elhatároztuk, hogy közösen fogunk edzeni. Ennek örülök, de eléggé lehangol a kép, amit a ciprusi helyzetről festett fel. Azt mondta, hogy alig van itt freediver, és aki van, annak sincs szervezett edzése, merülése. Ugyan létezik AIDA Cyprus, de azon túl, hogy évente rendeznek egy uszodai és egy mélységi versenyt, nincs túl sok közös megmozdulás. Ráadásul uszoda szempontjából is elég rossz a helyzet. Van ugyan uszoda, de elég furcsa nyitvatartással és uszonnyal sem lehet edzeni. Pályabérlés kizárva. Úgyhogy Alexnek van egy éves edzésterve, ami nagyon leegyszerűsítve a következő. Hétközben kardio edzéseket és száraz statikusokat csinál, hétvégén pedig amikor tud, merül. Mindez az időjáráshoz igazítva.

Szigonyos vadászat terén is elkeserített. Elmondta, hogy a szigeten kevés ugyan a freediver, de annál több a vadász. Viszont hal az nem nagyon akad. Én elég szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, de azt mondta, többször jöttek úgy vissza az ismerősei, hogy nem hogy nem lőttek, de nem is láttak halat. Állítólag Paphosban, illetve az északi részen jobb a helyzet, de ott se Kánaán.

Felszerelésem még mindig nincs, annak ellenére, hogy az árát már összespóroltam. Alex ajánlotta, hogy segít a választásban és szerez egy kis kedvezményt. Ugyanakkor már megígértem Nikos-nak, hogy nála veszem meg a szükséges dolgokat, ám ő nem jelentkezik egy ideje. Még annyira nem égető a dolog, mert bár én már nagyon mennék, Alex még azt mondja, hideg van, Nikos eltűnt, egyedül meg nem próbálkozok.

Összefoglalásként. Itt vagyok egy szigeten, és nem jutok víz közelbe. Helyette, amikor csak tehetem futok, biciklizek, tornázok – Csabi edzőbát itt üdvözölném – és száraz statikusokat csinálok. Bálnák a parton. Elszomorító.

Ayia Napa –Sea caves

Ayia Napa mellett, a Greko-fok közelében figyelhető meg egy érdekes természeti jelenség. Errefelé a talaj puha homokkő, a felsőbb egy-két méter pedig keményebb kőzet. A part meredek sziklafalként szakad a tengerbe. Ahogy a hullámok az alsóbb puha homokkövet szüntelen ostromolják, a falban egyre mélyebb barlangok keletkeznek, melyek amikor elérik azt a kritikus méretet, hogy már nem képesek megtartani a felsőbb kemény kőzetet, egyszerűen beszakadnak. Ennek a folyamatnak az eredményeként jött létre, illetve szép lassan ma is alakul az a tengeri barlangrendszer, öböl, amit a hétvégén meglátogattunk.


Az égiek megint kegyesek voltak hozzánk, és amellett, hogy a nap szikrázóan sütött, a szél sem fújt. Ennek köszönhetően, a kis öbölben a víz szinte tükörsima volt, és olyan meleg, hogy szerintem ilyen meleg nem is volt, mióta itt vagyunk.


A fent leírt természeti jelenség látványa elragadó. A világossárga, helyenként már-már fehér homokkő és a tenger kékjének szinte ezer változata szemet gyönyörködtető látványt nyújt.


Mindezt fokozta, hogy a szikláról lesétálva -bátrabbaknak leugrálva- az öböl vizében kedvére pancsolhat a látogató. Merem állítani, hogy az öböl és környéke az egyik legjobb sznorkelező hely a szigeten. A tenger feneke itt homokos, de a parthoz közel a víz alatt mindenhol köves a bezúdult sziklák miatt. Ezért az élővilág igen gazdag. Láttam tintahal rajt, medúzákat és rengeteg féle halat.


A hely egyetlen hátránya, hogy sokak által kedvelt, ezért még most, abszolút holtszezonban is nagyon sokan voltunk.


Jól éreztük magunkat, Zsófi sokat napozott, én pedig alig látszottam ki a vízből.

Lőni való hal biciklitúrával

A hétvégére csendes ülős otthonmaradósat terveztünk. Gondoltunk, ne kelljen a kocsit tankolni, meg aztán itt van szeretett városunk Nicosia, nézzük meg mi van itt közel. Ennek ellenére ismét sikerült nagyot merítenünk.

Szombat délelőtt gyorsan letudtuk az olyan ügyes-bajos dolgokat, mint Hópehely kontrollra vitele, szokásos piactúra, meg Zsófinak bicajnézés. Várt minket a hétvégi nagytakarítás, de annyira szép időnk volt (33 fok), hogy cserben hagytuk. Összecuccoltunk inkább és elmentünk pancsizni egyet. Én fürdőztem, Zsófi meg napfürdőzött. Larnacában voltunk megint. Találtunk egy partszakaszt -egy koktélbár romjai mellett-, szép a homok, jó a víz, tiszta Kőbánya. Na oda vagyunk visszajáró vendégek. A part homokos, ám a vízben kicsit beljebb van egy nagy sziklaerdő, amin sűrű növényzet telepedett meg. Sok kis hal, meg egyéb érdekes tengeri herkentyű választja otthonául ezt a kis faunát. Épp ezt vizsgáltam, mikor a látómezőmbe került életemben először egy lőni való hal. Akkora volt pont, mint egy átlagos grillrács. Amint megláttam, feléledt bennem a vadászösztön. Elkezdünk fogócskázni a sziklás rész körül. Mikor sikerült bekerülnöm a sziklák és a hal közé, úgy döntött a nyílt vizet választja, és sebesen odébbállt. Pedig már éreztem a sülő hal illatát...

Tanulság: mindig legyen nálad szigonypuska, és a halat ne kergesd, hanem cserkészd be! Hiába vagy okosabb, ő úgyis gyorsabb.

Vasárnap aztán más vizekre eveztünk, illetve akarom mondani másfelé vettük az irányt. Még mindig Nicosia és környéke volt a fő cél. Elmentünk, hogy megnézzük a tamaszoszi királysírokat, mely a mai Politiok nevű kis falucska határában fekszik. Többnyire a föld alatt.

"Tamaszosz maradványi még nagyrészt a föld alatt rejtőznek, csupán egy Aphrodité templom alapfalait és néhány rézöntő műhely nyomait tárták fel. A Kr.e. 6. századból származó két sír azért olyan különösen érdekes, mert alkotóik szemlátomást kőből igyekeztek utánozni azokat a fából, kőből és vályogból emelt épületeket, amelyekben az élők laktak." írja az útikönyvünk. Az a két sír tényleg érdekes. A pafoszi királysírok után ugyan kevésnek tűnik, de nem bántuk meg, hogy meglátogattuk.

A falu másik felén egy apácazárda áll. Ide miattam mentünk. Meg persze a marcipán miatt, amit Isten leányai saját kezükkel készítenek. Hoztunk is egy büdögével. Fincsi, és már nem sok van belőle.

Van még egy nagyon szépen rendben tartott kertje a zárdának, ami miatt érdemes odamenni, meg csendes kis kerengője. De összességében a marcipán legyen a fő ok a betérésre.

A kertben még megtanultam, hogy Isten kertjéből ne lopjál érettnek látszó olívabogyót, mert ehetetlenül erős az íze. Irigylem az embert kitartásáért, aki rájött, hogyan lesz ebből az ehetetlen izéből az a fincsi valami.

Utunk a Maherasz erdő felé vezetett tovább. Arról még nem meséltem eddig, hogy mindvégig Hópehely az autónk hátsó ülésén utazott. Az erdő láttán aztán nem bírtam tovább, és megkértem Zsófit, vegye át a volánt, én pedig nyeregbe pattantam. Az erdő egy gyönyörű fenyőerdő. A szerpentinen, amin volt szerencsém tekerni, két-három kilométerenként váltják egymást a lejtők és a kaptatók. Az út olyan, mint a görgőbiki út legjobb szakasza tíz évvel ezelőtt. Egy sáv aszfalt szalagkorlát nélkül, néhol kiszélesítve, hogy két autó is elférjen. Gyakran egyik oldal sziklafal, másik oldal szakadék. Hajtű meg annyi, hogy a fodrászok is megirigyelnék. Lefelé adrenalinbomba, felfelé relax, madárcsicsergés, jóidő. Mindez tíz-tizenöt kilométeren. A szintkülönbségeket és a pontos távot meg se tudom saccolni. Zsófi kocsival elől, én bicajjal utána. Helyenként bevárt, fényképezett, teát adott. Így értünk el a Maherasz kolostorba.

A kolostor bejáratánál egy mogorva bácsi köpenybe kényszerített minket, de cserébe figyelt a bicajomra míg bent sétáltunk. Az épületegyüttes szép, a kolostor hangulatos, a szerzetesek mordak. Rám pedig rámtört az érzés amit Lara Croft érezhet digitális szivével. Ott voltam benne a játékban, ahol idegen, ősi helyeket fedezhetünk fel. Nekem a Tomb Raider mindig erről szólt, meg az ugrálásról, víz alatt úszásról, logikai feladványokról és sokkal kevésbé a lövöldözésről. Persze a logikai fejtörők és a falon felmászós ugrálós részek ezúttal elmaradtak, de a hely hangulata magával ragadott.

Következő állomásunk Fikardu falucska volt. A falu egy skanzen a hegyekben. Mára csupán néhány lakosa maradt, ám a régi épületeket eredeti formájukban helyreállították, így a 18-19. századi ciprusi helyi falucskák hangulatát idézi. Utcáin sétálni kellemes időtöltés, bár a település megdöbbentően kicsi.

Innen aztán hazafelé vettük az irányt. A nap végére mindketten jólesően elfáradtunk. Egyikünket sem kellett altatni.


Most pedig következzenek a képek. Sajnos a kolostorban, illetve zárdában nem volt szabad fényképezni.

Az apácák pincéje. Inkább bort termelnének...

Politiko utcái

Háttérben a Maherasz-kolostor

Bicaj a hegyekben

Lazanias falucska

Erre jártunk

Fikardu

Fikardu

Fikardu Zsófival

Tök jó volt!

Freedive suli

A hétvégén többek között ellátogattam a S.A. Elia Freedive suliba. A sulit egy helyi srác csinálja, aki mellesleg biztosítási ügynök. A freedive csak a hobbija. Ennek ellenére van egy elég jól felépített módszere, amivel a mélységi merülést oktatja. Hat alkalmas kurzust tart, ahol minden alkalommal mélységi merülések vannak, amiket videóra rögzít, és később kielemez. A kurzusok 2-6 fősek. Bár a honlapján említi a szigonyos vadászatot is, elmondta, hogy olyan kurzusokat nem tart, csak a tapasztalatait tudja elmesélni, ha igény van rá. A beszélgetésünkből úgy tűnt, tényleg profin csinálja az iskolát, aminek meg is kéri az árát. Valahogy mégsem érzem azt, hogy ez a suli lenne a megfelelő választás. Az Abyssban jobb volt a hangulat. Tovább keresgélek.

Mindenesetre az eddigi két beszélgetés egyik nagy tanulsága, amit már eddig is éreztem, hogy nem úszom meg a ruha vételt. Hópehely viszont a havi budzsét már elvitte. Nem baj, úgy is itt a tél, Tavaszig meg össze fog jönni a keret.

Abyss - a név kötelez

Abyss: A görög ἄβυσσος ejtsd: aviszosz szóból származik. Jelentése feneketlen, feneketlen lyuk, feneketlen mélység.


Néhányan tudjátok, hogy tavaly szeptember óta nem gyújtottam rá. Hogy a leszokás jobban menjen, választottam magamnak egy olyan sportot, ami mellett tuti nem lehet dohányozni. Így kerültem először komolyabb kapcsolatba a freedive-val, vagy magyarul szabad tüdős búvárkodással. Azóta több lett a sport számomra, mint egy szimpla mankó. Most, hogy egy mediterrán szigeten lakunk, mindenképpen szeretném tovább űzni, sőt kiterjeszteni új irányokba a dolgot.

Eddig nem nagyon volt időm foglalkozni a hobbimmal. Persze, ha strandra mentünk, a kis sárga uszonyom, meg a maszkom mindig jött velünk. Most viszont, hogy jobban jut idő a túlélésen kívül más dolgokra is, elkezdtem nézelődni a neten, klubok, boltok, információs portálok után. Az első búvárközpont, amin megakadt a szemem, az Abyss dive center volt, Paphosban. Magyar freedive körökben az Abyss név mindenkinek ismerősen cseng. A pesti Abyssban dolgozik ugyanis Ákos, aki az egyik motorja az Aida Hungary-nek. Nekem is ő mutatta meg a sport alapjait. Nem csoda hát hogy kötelezőnek éreztem a bolt meglátogatását.

A bolt tulaja Nikos, aki hobbi szinten szigonyos vadászik és foglalkozik a freedive népszerűsítésével. Van egy nagyjából hatvan fős klubjuk, hétvégente szerveznek eseményeket, aminek a költségeit - hajó bérlés, miegymás - szétdobják. Wow! Sokat beszélgettünk, nagyon segítőkész volt minden téren. Az egyetlen bökkenő, hogy közel százötven kilométerre lakunk mindettől.
Következő lépésként keresek egy Larnakában lévő klubot.

Kell a friss hal az asztalra!