Az itt tartózkodásunk első pár hetében kényszerű gyaloglásra, illetve tömegközlekedésre ítéltettünk. Bélának hála, nem ért minket teljesen váratlanul a tény, hogy az autó itt nélkülözhetetlen. Városi tömegközlekedés van ugyan, de azt gyanítom, csak azért, hogy a városvezetés kipipálhassa a „mitől metropolisz a városunk” listán a tömegközlekedés rubrikát. Az utak szélén néha lehet látni egy-egy buszmegálló táblát, de menetrend például sehol sincs. Ráadásul nem azért nincs, mert a járatok annyira sűrűn járnak, hanem olyan ritkán, hogy egész kis közösséggé formálják a buszra várakozókat. Egyszer például megálltunk egy néni mellett, aki a buszmegállóban várakozott. Mi csak az úton akartunk áthaladni, mire ő megjegyezte, hogy szerencsénk van, mert már egy fél órája áll itt. Nem értettük a dolgot. Aztán leesett. Azt hitte, hogy mi is buszt jöttünk várni, ezért megmondta, hogy ő mióta vár, hogy ebből következtethessünk, mikor várható a busz. Mindezt tetézi, hogy nincsenek buszsávok. Egyszer mikor autót mentünk nézni, két dugóban araszoló buszt is leelőztünk gyalog. Metróra és villamosra, meg gyanítom nincs is szó a ciprusi szótárban.
Hamar kiderült, a városi tömegközlekedésre nem szabad építeni. Ha nagy távolságokat kellett leküzdenünk, csomagokkal kellett cipekednünk, ne adj Isten, időre/gyorsan kellett valahová odaérnünk, maradt a taxi. Nem mertük kiszámolni, mennyit költöttünk taxira, könnyen most is szívrohamot kapnánk, ha kiderülne.
Szerencsére az albérletünk mindkettőnk munkahelyétől csupán 15 perc gyaloglásra van. Így aztán, most is gyalog járunk annak ellenére, hogy van autónk. Nicosiában gyalogolni kalandos. Itt egy ember = egy autó. Mindenhová autóval járnak, gyalogost nagyon elvétve látni. Ebből fakadóan nem is nagyon számítanak gyalogosokra. Ami két dolgot jelent, az egyik, hogy nem nagyon vannak járdák, a másik, hogy veszélyes hirtelen lelépni róluk. A parkolási szokások szintén egyediek. Ahol megunják használni a kocsit egyszerűen kiszállnak belőle. Ezért aztán látni út, vagy éppen járda közepén parkoló autót. Pedig mint mondtam, járda alig van. Ráadásul, ha van is, érthetetlen okokból egyszercsak véget ér. A képen is jól látható, amint egy járda se szó, se beszéd, útpadkává változik. Tipikus autós, gyalogos találkozóhely a zebra. Zebrák vannak, néha ott is, ahol egyébként teljesen fölösleges. Például minden iskolánál van legalább két zebra, még akkor is, ha járda nincs, ahová érdemes lenne átmenni. A legjobb zebrák viszont a lámpás zebrák. Itt is van gombnyomós lámpás gyalogátkelő. Csakhogy ezeknek a lámpáját az autósok ajánlásként veszik figyelembe. Ha piros a lámpa, szét kell nézni, és ha nincs gyalogos, lehet menni tovább. Soha ne szaladjatok villogó zöld után! Esélytelen.
A legvégére pedig azt a fontos tényt hagytam, hogy itt a másik oldalon közlekednek az autók. Azt kell mondjam, a
100 Folk Celsuis ide vágó
szövegét izzó vassal kell kiégessem az agyamból. A helyzet akkor a legveszélyesebb, mikor látszólag nincs autó az utcán. Bizony megesett párszor, hogy a fejem balra tekerve bőszen léptem le a jobbról közeledő autó elé. Csoda, hogy még élek.
Mint említettem, Nicosiában gyalogolni kalandos, de egyáltalán nem életveszélyes. Olyan ez, mint egy nagy kalandpark. Az adrenalint kellemesen magasan tartják az élmények, ám mikor leesnél, az utolsó pillanatban a biztosító kötél megmenti az életed. Itt a biztosító kötél pedig nem más, mint az autósok figyelme. Dudálás, az mindig van, de az itt egy kommunikációs forma. Viszont soha nem éreztem azt, hogy bárki bármilyen okból az életemre törne.
