Ma volt az első nap, hogy bicajjal mentem munkába. A cég még nem költözött el az új helyre, de én már elkezdtem tréningezni. Meg aztán a technikai akadályok is elhárultak az utamból azzal, hogy vendégeink elhozták otthon maradt lakatom, sisakom, kesztyűm. Így könnyen ki tudom pányvázni Hópelyhet, amíg húzom az igát. A nacim szárát össze is kentem rendesen. Innentől bicajos futáros, jobb lábon felhajtott gatyás üzemmódra váltok.
Tudom nem nagy dolog, de azért örüljetek velem!
én veled örülök, tök jó, hogy bringázol odakinn is. itt beköszöntött a kutyavilág a biciklisekre. a héten volt eső, aztán meg tegnap éjjel még hóvihar is. szóval megvolt az első hajnalban hóesésben hóemberré válás hazaérés közben. de majd meglátod, ha hazaérsz. hozz el néhány fokot a 27-ből, ígérd meg!
VálaszTörlésZsófinak mikor lesz csini csajbringája?
Zsófinak épp aznap lett bicaja, mikor kérdezted :)
VálaszTörlésHa megy haza, majd visz meleget, és hoz cserébe havat.