Merülés, strand, meleg

Hétvégén megint sikerült kicsit kiszabadulni a mókuskerékből. Szombaton délután voltam végre ismét merülni. Sikerült összehozni egy öt órás maratoni túrát. Ennek több szempontból is örültem. Egyrészt sikerült átlépnem a plusz két baros határt, és lemennem 22 méterre. Érdekes, hogy húsz méter alatt a víz érezhetően jóval hidegebb, de szinte egyik méterről a másikra.

Az elért mélységen túl, külön öröm, hogy ott volt Alex, aki tartott nekünk egy kis gyakorlati mentő oktatást. Szóval amolyan búvármentés és elsősegély gyakorlati órán is részt vettem.

A harmadik dolog, aminek szintén örülök, hogy találkoztam Argirissel, aki szigonyos vadász, és megígért, hogy elvisz magával vadászni. Már várom nagyon.

Vasárnap aztán elmentünk a Makenzie beach-re. Ez a strand Larnacában van, az egyik legkönnyebben elérhető strandok egyike. Ráadásul külön bája, hogy közvetlenül a strand felett szállnak le a repcsik. A part egyébként homokos, és sekély. Ezért aztán szinte mindig tömeg van.

Még jó, hogy lehajolt.

Tagadhatatlanul itt a ciprusi nyár, ami sokszor negyven, időnként ötven fokot jelent. Ezért aztán felszerelkeztünk mindenféle védelmi eszközzel. Többek közt vettünk jó nagy faktorszámú naptejet, valamint csinos tökfödőket.


Itt jegyezném meg, hogy először a kapcsolatunk során valamiben végre egyezett az ízlésünk.

Lehet méltatni.

Famagusta strandja

A török megszállás egyik leglátványosabb mementója a famagusztai tengerparti szállodasor. A másik természetesen a Nicosia óvárosát kettészelő zöld vonal.

A városi legendárium szerint a török megszállás előtt létezett az angolok és a törökök között egy titkos egyezmény, melyben le volt fektetve, hogy ha a törökök megszállják a szigetet, mekkora területet foglalhatnak el. Ebben az egyezményben pedig Famagusta városa nem szerepelt. Mindenesetre tény, hogy a zöld vonal már a megszállás előtt létezett.


A megszálláskor persze a civil lakosság vagy nem tudott erről az egészről, vagy nem érdekelte, őket. Mindenki inkább a bőrét mentve menekült délre. A törökök pedig bevonultak Famagusta kiürült szálloda negyedébe. A megszállás után viszont a területet lezárták, és nem engedtek be senkit, a saját embereiket, civil lakosságukat sem. Tárgyalási alkuként próbálták felhasználni. A helyzet sajnos azóta sem rendeződött, s Famagusta szállodasora katonai ellenőrzés alatt maradt. A terület mind a mai napig a civilektől elzárva ENSZ katonák ellenőrzése alatt áll.


A dolog érdekessége, hogy Famagusta volt ebben a megszállás előtti időben a sziget leggazdagabb üdülővárosa. 54 szálloda áll a soron. Az épületek pedig több mint negyven éve porladnak, magukon viselve a megszállás okozta trauma nyomait. A part egy igen kis szeglete az északi oldalról látogatható. Itt aztán az úri katasztrófaturista kedvére napfürdőzhet a golyó szabdalta kísértetszállodák lábánál, az aranyszín homokban.


Mi is jártunk ezen a parton. Bár fényképezni szigorúan tilos, azért suttyomban mindenki kattint párat.

Északi csücskök

Elhatároztuk, hogy a hónapban nagy Észak-Ciprus megismerést tartunk. Már ezelőtt is többször jártunk odaát, de még számos felfedezésre váró hely maradt.

Szombaton tervünk megvalósítását a legtávolabbi ponttal kezdtük. Zsófi ex-kolléganőjével és barátjával ellátogattunk a sziget északkeleti csücskébe. A Karpas-félsziget tulajdonképpen Ciprus nyele, legalábbis térképről nézve. Ezen a hosszú földnyelven autóztunk végig és álltunk meg több helyen. Az út nagyon hosszú volt, nem is a megtett kilométer, hanem a rengeteg traffipaxszal megspékelt sebességkorlátozás és a sok kis faluban való bolyongás, illetve helyenként a kátyúk kerülgetése tette fárasztóvá. Yeni Erenköy falucskától viszont a táj annyira lenyűgöző, hogy feledtette az utazás összes fáradalmát.

Először a Golden Beach-en álltunk meg, melyet a nevéhez hűen aranyszínű, forró, süppedős homok borít. A tengeri teknősök ezt a partot is fészekrakó helyként használják, ezért éjszakánként, illetve költési időszakban le van zárva. A víz hosszan sekély, ezért a nap hamar felmelegíti. Ideális hely a pihenésre. Nem hiába, a teknősök jó ízléssel választanak partszakaszt maguknak.

domboldal

föveny

vadregény

Innen némi pihenő után tovább hajtottunk az Apostolos Andreas monostor romjai felé. Utunk egy nemzeti parkon keresztül vezetett, amely híres arról, hogy vadszamarakkal van tele. A templom, bár nagyon romos, ma is működik. Mi is megálltunk, hogy csináljunk pár képet.

monostor messziről

monostor közelről

kis csapatunk

kis csacsi

Utunk utolsó szakaszát csak ketten Zsófival, biciklinyeregben tettük meg. Elbringáztunk a sziget legszélső pontjához. A csúcstámadás sikerrel zárult.
A nap végén fáradtan, de kimerülten indultunk haza. Még sikerült belefutnunk egy kecske-birka nyájba. Nem épp új-zélandi mennyiség, de azért lestoppoltak minket pár percre.

bicajtúra

Zsófi

szigetek a csúcson túl

birkák

Ha már ilyen jól sikerült a szombati túránk, úgy döntöttük, hogy vasárnap a sziget északnyugati csücskét vesszük közelebbről szemügyre.

Először tengerpartozást terveztünk, de sajnos nem sikerült valami jól a dolog. Yayla falucska határában értük el a partot, ami szemetes, köves, szeles, gyorsan mélyülő és zavaros vizű. Viszont remek rozsdás acélizék feküdtek partra vetve. Legalább ezekről készült pár fotó.

vas izé

A strandolási terveket feladva az északnyugati csücsök felé vettük az irányt. Végcélunkat az utolsó kb. 3 kilométeren ismét bringával közelítettük meg egy igen gyenge minőségű földúton. A félsziget végén egy kis szigetre lehet átsétálni a vízben. Sekély, ugyanakkor sziklás szakasz, tele apró hallal. Találkoztunk is egy csapat szigonyos vadásszal.

itt a vége

leléptem

alaptábor

Hazafelé a Kirenia hegylánc és az északi part közt vezető úton kanyarogtunk, ahonnan szintén lenyűgöző látvány tárult a szemünk elé.

félsziget

Korábban már jártunk Akrotirinél (a Ladies mile beach végénél), valamit a Greko-foknál (Agia Napán). Már csak az Akamas-félszigetre kell eljutnunk, hogy elmondhassuk, jártunk a sziget minden sarkában.