2010. október 31., vasárnap

Hópehely

A cég új irodába költözik. A belvárosból a város szélére. Ez többek között azt is jelenti, hogy megszűnik a jóllét és jön helyette egy még jobb. Nem lesz értelme gyalog járni, kocsival meg nem lesz érdemes. Azon a szakaszon ugyanis reggel, este dugó van. Ezért, végre találtam magamnak egy indokot, hogy vehessek egy bicajt. A cél az volt, hogy olyan bringát találjak, ami belefér a költségvetésbe, és jó lesz mind munkába járni, mind túrázni. Természetesen csak és kizárólag cross country jöhetett szóba. Tudjátok, Lara Bay...

Szombat reggel el is mentünk a Micromania-ba, ahol Ricky segítségével kipróbáltam egy csomó bicajt. A honlapjukon előtte már szétnéztem, és eredetileg egy Jamis Trail X1-et vagy X2-t szemeltem ki. Trail vázkialakítást először a Meridánál láttam és nagyon megtetszett. A Jamis viszont a ronda heggesztési varratokkal, és az alkatrészek gyenge minőségével nem nyűgözött le élőben. A Váz geometriája ellenben nagyon kényelmessé tette. Aztán kipróbáltam egy Trek 3700-at, és nem akartam letenni.

Mivel az árba most nem fért bele egy tárcsafék, de a későbbiekben szeretnék legalább előre egyet, ezért szempont volt, hogy legyen tárcsa felfogatási pont a telón.
Az első agyat sajna majd így is cserélni kell, de ez már a jövő.

Íme egy kép az új drótszamárról, bekötve az istállóba.




Remélem, hogy széles, ballonos gumijai jól vizsgáznak majd a laza homokban.

A színe miatt Hópehely lesz a neve. Lehet, hogy perverz dolog elnevezni egy bicajt az egyik legdurvább orosz hadműveletről, de ez van. Sajnos a témában nem találtam egy rendes cikket sem a neten, de ide másolok egy bejegyzést egy indexes fórumból.

"A legbizarabb esemény a "Hópehely hadművelet" volt 1954-ben, amikor laza egyszerűséggel egy atombombát robbantottak 300m magasban, aztán 40ezer katonát rohamra vezényeltek az atomsújtott területen keresztül ... vegyesen harckocsival, gépkocsival és gyalog, aztán utána évekig vizsgálgatták kinek mi baja lett tőle. A "Haditechnika" című újság - ami fennállása óta az egyik legszínvonalasabb műszaki újság - kb egy éve cikket közölt az eseményekről - érdemes elolvasni. (41. évf. 3. sz. / 2007)v"

2010. október 29., péntek

Zambartas Xynisteri

Pár napja kiderült, hogy az egyik kollegám szintén nagy borrajongó. Hosszasan beszélgettünk a borokról, s többek közt beszámoltam neki tervemről, hogy felfedezem a ciprusi borokat. Ő ajánlott a figyelmembe egy borboltot, amit múlt hét csütörtökön útba is ejtettem hazafelé jövet.

A kis saroképületben megbúvó patinás borbolt belülről barátságos hangulatot árasztott. A pultnál a tulaj társaságában hárman éppen bort kóstoltak. Köszönés után egyből engem is borral kínáltak. Kaptam egy nagy pohár görög shiraz-t, majd megszemléltem a választékot. Végül a tulaj ajánlásával, a kezemben egy üveg Zambartas Xynisterivel távoztam.

Szombat este aztán felnyitottuk a butéliát.

A Xynisteri helyi fehér szőlőfajta. Eddig nem találkoztunk vele még sehol. Az ital pedig olyan volt, mintha a palackba belekaszáltak volna egy virágba borult tavaszi rétet. Gazdag illat és ízvilága lehengerlően tört elő a palackból, és felkarolt minket, hogy táncot lejtsen érzékeinkkel.

Leginkább az otthoni borok közül Mikós Csabi boraihoz, vagy a pécsi Cirfandihoz tudnám hasonlítani. Igazi mediterrán bor. Egy mediterrán szigeten jól esik tőle mindaz, ami otthon harsány kivagyiságnak tűnne. Nekem tetszett.

2010. október 28., csütörtök

A boci nem terepjáró – Lara bay

"Innen természetesen nem jutottunk messzire, sikerült beásni a homokba magunkat úgy, ahogy az meg van írva. Legnagyobb szerencsénkre (mekkora égés...) mindezt a néhány száz méterre lévő étterem teraszáról jópár nyugdíjas turista végignézte, majd amikor már teljesen kiszórakozták magukat rajtunk, a segítségünkre siettek."

Egész hazafelé azon agyaltam, mit is fogok írni erről a hosszú hétvégéről. Aztán Zsófi szólt, hogy szeretne ő írni. Ennek több okból is örültem. Egyrészt elég ritkán ír, pedig szeretném, ha nem így lenne, másrészt meg nem nekem kellett beszámolnom elakadásunk történetéről.

Persze ennyivel nem úsztam meg a dolgot. Azóta lépten-nyomon mindenki ezzel szívat, és velem mesélteti részletesen a sztorit. Éppen ezért most következzen elakadásunk története, az én tollamból.

Lara bay egy nagyon laza homokos, hosszú partszakasz, az Isen háta mögött egy kicsivel, egy rezervátum kellős közepén. Olyan süppedős ott a homok, hogy a tengeri teknősök odajárnak lerakni tojásaikat. Pedig a cserepes teknős nem vakond. Vagyis még azokkal a nyomorult, úszásra tökéletes, ásásra viszont szinte totálisan alkalmatlan végtagjaikkal is képesek gödröt ásni. Gondolhattam volna, hogy ez mit is jelent, de nem gondoltam. Ugyanis a parton messze bent állt egy autó. Ha nekik ment, nekünk is sima ügy lesz.

A topless boci persze nem így gondolta. Elindultunk, aztán minden átmenet nélkül beletérdelt a homokba, letette buci fejét a fövenyre, és nem mozdult tovább. Mikor kiszálltam megnézni mi történt, a cipőm tapla teljesen elmerült a laza homokban. Tudtam, hogy nagy a baj. Mondtam Zsófinak, hogy huppanjon át, tolasson, én meg tolom. Semmi, meg se mozdult. Még egy hirtelen ötlettől vezérelve megpróbáltam berakni pár lapos követ a kerék útjába, de ez se nagyon segített. Tudtam én, hogy két olyan fasza trepni kéne ide, amit a Dakarok közvetítéseiben szoktam látni, csak épp nem Baja 1000-re indultunk, úgyhogy a naptej mellé nem raktunk be kisásót, meg hasonlót.

Mire mindent végiggondoltam, és elindultam hogy szerezzek segítséget, már közeledett két csávó, akik valami angol nyuggerklub bikái lehettek valahol nyolcvan meg a halál közt. A part felett a sziklán ugyanis egy étterem áll, aminek teraszáról fantasztikus kilátás nyílik a partra, na meg a parton pórul járó mifélénkre.

Hárman aztán kitoltuk a verdát, miközben Zsófi adta a gázt.

Akkor és ott megértettem, hogy a helyiek nem kivagyiságból járnak ilyenekkel:



Ez itt létszükséglet. Persze később megnéztem rendesen, és ami a fövenyen állt, bizony az is egy terepjáró volt. A történtek óta pedig csak és kizárólag otromba nagy 4x4-eket nézek meg az utcán.

A konklúzió pedig az, hogy bár "Ahol az aszfalt véget ér, ott kezdődik a világ", néha nagyon nehéz oda eljutni.

Hogy ez a felismerés persze nem új, már régóta bennem lakozik valahol mélyen, arra Sanyi hívta fel a figyelmemet ezzel a 2005-ös videóval. Képminőség szörnyű, de a hanghatások mindenért kárpótolnak. Enjoy!

2010. október 26., kedd

Megjegyzés

Megjegyezték, hogy nem tudnak megjegyezni. Én meg megjegyezném, hogy most már lehet bárkinek megjegyezni.
Eddig csak azonosítás után lehetett hozzászólni a bloghoz. Mostantól viszont bárki beirkálhat bármit.

"Megjegyzés írása mint" listából kiválasztható a Név/Url cím, vagy a Névtelen opció.

Abyss - a név kötelez

Abyss: A görög ἄβυσσος ejtsd: aviszosz szóból származik. Jelentése feneketlen, feneketlen lyuk, feneketlen mélység.


Néhányan tudjátok, hogy tavaly szeptember óta nem gyújtottam rá. Hogy a leszokás jobban menjen, választottam magamnak egy olyan sportot, ami mellett tuti nem lehet dohányozni. Így kerültem először komolyabb kapcsolatba a freedive-val, vagy magyarul szabad tüdős búvárkodással. Azóta több lett a sport számomra, mint egy szimpla mankó. Most, hogy egy mediterrán szigeten lakunk, mindenképpen szeretném tovább űzni, sőt kiterjeszteni új irányokba a dolgot.

Eddig nem nagyon volt időm foglalkozni a hobbimmal. Persze, ha strandra mentünk, a kis sárga uszonyom, meg a maszkom mindig jött velünk. Most viszont, hogy jobban jut idő a túlélésen kívül más dolgokra is, elkezdtem nézelődni a neten, klubok, boltok, információs portálok után. Az első búvárközpont, amin megakadt a szemem, az Abyss dive center volt, Paphosban. Magyar freedive körökben az Abyss név mindenkinek ismerősen cseng. A pesti Abyssban dolgozik ugyanis Ákos, aki az egyik motorja az Aida Hungary-nek. Nekem is ő mutatta meg a sport alapjait. Nem csoda hát hogy kötelezőnek éreztem a bolt meglátogatását.

A bolt tulaja Nikos, aki hobbi szinten szigonyos vadászik és foglalkozik a freedive népszerűsítésével. Van egy nagyjából hatvan fős klubjuk, hétvégente szerveznek eseményeket, aminek a költségeit - hajó bérlés, miegymás - szétdobják. Wow! Sokat beszélgettünk, nagyon segítőkész volt minden téren. Az egyetlen bökkenő, hogy közel százötven kilométerre lakunk mindettől.
Következő lépésként keresek egy Larnakában lévő klubot.

Kell a friss hal az asztalra!

2010. október 25., hétfő

Hétvége Pafoszban

Az elmúlt hétvégét a sziget nyugati részének fővárosában, Pafoszban és környékén töltöttük. Mivel ez a legtávolabbi nagyváros tőlünk, 2 napos, kocsiban alvós utazást terveztünk.

Eddigi élményeink alapján Ciprus legszebb részére látogattunk. Az autópálya utolsó szakasza a tengerpart fölött vezet, majd kicsit távolabb a banánültetvények, fügefa-, gránátalma- és olajfaligetek ejtettek teljesen ámulatba minket.






Első megállónk egy szikla tetejére épült kis kápolnánál, Agios Georgios-nál volt. Gyönyörű kilátás tárult elénk letekintve innen. Halászkikötő, sziklás tengerpart, kis szigetek...

Ezután Lara Bay-re indultunk, ami egy nagy természetvédelmi terület és korábbi információink alapján itt található a sziget teknősrezervátuma. Tamás ötlete alapján (ezt kihangsúlyoznám) keresésére indultunk. Az elképzelés mindaddig megállta a helyét, amíg véget nem ért a köves út, majd a jó minőségű apró kavicsos is, és jött a tengerparti föveny. Innen természetesen nem jutottunk messzire, sikerült beásni a homokba magunkat úgy, ahogy az meg van írva. Legnagyobb szerencsénkre (mekkora égés...) mindezt a néhány száz méterre lévő étterem teraszáról jópár nyugdíjas turista végignézte, majd amikor már teljesen kiszórakozták magukat rajtunk, a segítségünkre siettek.
No, ennyi lett a teknősnézésől, de miután megnyugodtunk, hogy az autó túlélte, gyorsan leraktuk és strandoltunk egyet. Szerencsére ismét szép időnk volt, 30 fok felett.








A naplementét Pafoszban néztük végig, sétálgattunk a kikötőben, ahol számos szabadtéri kávézó és taverna csábítja az arra sétálókat.








Vasárnap reggel Coral Bay-en kezdtünk egy reggeli tengerparti sétával,


majd Tamás bambusz-vadászata után


a Királysírokhoz látogattunk Pafoszban, ami nevével ellentétben nem királyi nyughely. Előkelő arisztokraták sírjait tárták itt fel az ie. 300-as évekből.









Ezután kis kitérőt tettünk az útikönyvünk által kiemelt, kézműveseknek és iparosoknak otthont adó Lemba településre.









Hazafelé megálltunk még a Ladies Mile Beach-en úszni/napozni egyet,majd Aphrodité sziklái mellett elhaladva,





a múlt héten felfedezett zöldség- és gyümölcspiacunkat útba ejtve tértünk vissza erről a mesés utazásról jelenlegi otthonunkba, Nicosiába.

2010. október 24., vasárnap

„Check this up!” flashelek

Szombat reggel a kocsi csomagtartójában turkálva, egy cd-tartóra bukkantam. Benne rendre: Modern Talking, Prince, Run DMC műsoros cdk, valamint két írott korong, mindkettőn ciril betűk. Az előző tulaj - ugye mondtam már - orosz volt?! Meg mindenevő is, ezek szerint. A lemezek közül a Run DMC-t gyorsan beválogattuk útitársnak. Egész Pafoszig az szólt. Odaérve "microphone hair" frizkóban, meg "old school" adidas melegítőben szálltunk ki a kocsiból.
Az úton a korong pedig meghozta az emlékeket. Valahol Limassol magasságában csendült fel az ominózus Its like that, amit egyből követtek az emlékek. A garázsban breakelünk, Peti begurul az asztal alá. Súúúú-úúúle métyhen, Zsolti a fal felé fordulva. Satyó balett előadása. Laca meg Sanyi eltüzeltek egy utánfutónyi fát, de egy húst sem sütöttünk meg. Noémit megufóztattuk. Poszi laptopja úszik a sörben... és még ezernyi apró mozzanat. Gondolom volt Kalapács idő is. Köszi minenkinek, aki ott volt, és csak asszisztált, vagy éppen aktívan részt vett az őrületben, amivé a búcsúbuli fajult. Azt hiszem, most tört rám először a honvágy, és itt a hon egyenlő a társasággal, amit a hátunk mögött hagytunk! Rokonok, barátok, ismerősök...

Két napos paphosi túránkról részletesen beszámolunk még. Maradjatok vonalban, és kommentezzetek, hogy tudjuk, nem a falnak írunk!

2010. október 22., péntek

Magyar gyalogos Nicosiában

Az itt tartózkodásunk első pár hetében kényszerű gyaloglásra, illetve tömegközlekedésre ítéltettünk. Bélának hála, nem ért minket teljesen váratlanul a tény, hogy az autó itt nélkülözhetetlen. Városi tömegközlekedés van ugyan, de azt gyanítom, csak azért, hogy a városvezetés kipipálhassa a „mitől metropolisz a városunk” listán a tömegközlekedés rubrikát. Az utak szélén néha lehet látni egy-egy buszmegálló táblát, de menetrend például sehol sincs. Ráadásul nem azért nincs, mert a járatok annyira sűrűn járnak, hanem olyan ritkán, hogy egész kis közösséggé formálják a buszra várakozókat. Egyszer például megálltunk egy néni mellett, aki a buszmegállóban várakozott. Mi csak az úton akartunk áthaladni, mire ő megjegyezte, hogy szerencsénk van, mert már egy fél órája áll itt. Nem értettük a dolgot. Aztán leesett. Azt hitte, hogy mi is buszt jöttünk várni, ezért megmondta, hogy ő mióta vár, hogy ebből következtethessünk, mikor várható a busz. Mindezt tetézi, hogy nincsenek buszsávok. Egyszer mikor autót mentünk nézni, két dugóban araszoló buszt is leelőztünk gyalog. Metróra és villamosra, meg gyanítom nincs is szó a ciprusi szótárban.

Hamar kiderült, a városi tömegközlekedésre nem szabad építeni. Ha nagy távolságokat kellett leküzdenünk, csomagokkal kellett cipekednünk, ne adj Isten, időre/gyorsan kellett valahová odaérnünk, maradt a taxi. Nem mertük kiszámolni, mennyit költöttünk taxira, könnyen most is szívrohamot kapnánk, ha kiderülne.

Szerencsére az albérletünk mindkettőnk munkahelyétől csupán 15 perc gyaloglásra van. Így aztán, most is gyalog járunk annak ellenére, hogy van autónk. Nicosiában gyalogolni kalandos. Itt egy ember = egy autó. Mindenhová autóval járnak, gyalogost nagyon elvétve látni. Ebből fakadóan nem is nagyon számítanak gyalogosokra. Ami két dolgot jelent, az egyik, hogy nem nagyon vannak járdák, a másik, hogy veszélyes hirtelen lelépni róluk. A parkolási szokások szintén egyediek. Ahol megunják használni a kocsit egyszerűen kiszállnak belőle. Ezért aztán látni út, vagy éppen járda közepén parkoló autót. Pedig mint mondtam, járda alig van. Ráadásul, ha van is, érthetetlen okokból egyszercsak véget ér. A képen is jól látható, amint egy járda se szó, se beszéd, útpadkává változik. Tipikus autós, gyalogos találkozóhely a zebra. Zebrák vannak, néha ott is, ahol egyébként teljesen fölösleges. Például minden iskolánál van legalább két zebra, még akkor is, ha járda nincs, ahová érdemes lenne átmenni. A legjobb zebrák viszont a lámpás zebrák. Itt is van gombnyomós lámpás gyalogátkelő. Csakhogy ezeknek a lámpáját az autósok ajánlásként veszik figyelembe. Ha piros a lámpa, szét kell nézni, és ha nincs gyalogos, lehet menni tovább. Soha ne szaladjatok villogó zöld után! Esélytelen.

A legvégére pedig azt a fontos tényt hagytam, hogy itt a másik oldalon közlekednek az autók. Azt kell mondjam, a 100 Folk Celsuis ide vágó szövegét izzó vassal kell kiégessem az agyamból. A helyzet akkor a legveszélyesebb, mikor látszólag nincs autó az utcán. Bizony megesett párszor, hogy a fejem balra tekerve bőszen léptem le a jobbról közeledő autó elé. Csoda, hogy még élek.

Mint említettem, Nicosiában gyalogolni kalandos, de egyáltalán nem életveszélyes. Olyan ez, mint egy nagy kalandpark. Az adrenalint kellemesen magasan tartják az élmények, ám mikor leesnél, az utolsó pillanatban a biztosító kötél megmenti az életed. Itt a biztosító kötél pedig nem más, mint az autósok figyelme. Dudálás, az mindig van, de az itt egy kommunikációs forma. Viszont soha nem éreztem azt, hogy bárki bármilyen okból az életemre törne.

2010. október 19., kedd

Bor és fröccs - helyi erők

Az elmúlt két hétben két helyi borral találkoztunk. Mindkettő a SODAP borászat terméke.

Maga a borászat 1947-ben alakult 144 családi borászat összefogásával. Jelenleg a szigeten két nagy bortermelő régióban vannak ültetvényeik, Paphosban és Limassol környékén. Ez a két régió egyébként a sziget két legnagyobb bortermelő vidéke. A teljes borászattal kapcsolatos tevékenységet 2004-óta a Kamanterena nevű létesítményben végzik. Magas minőségi követelmények betartása mellett, modern borászati igényeket szem előtt tartva létesült és nagyon sokféle kategóriában készít borokat. A SODAP weboldalát itt tekinthetitek meg.

A ciprusi borok minőségi besorolás szerint három csoportba esnek. A legalsó szint a Table wine, ezt követi a Local wine, a legjobb minőség pedig a Protected designation of origin. Ezek a kategóriák nemrégiben Magyarországon is megszülettek, és leváltották a jó öreg asztali, tájbor, minőségi és védett kategóriákat. Bővebben a ciprusi bortermelésről angolul itt, a magyar kategória változásról pedig itt olvashattok.

Elsőként egy palack Rajnai Rizlinget sikerült megkóstolnunk. Kellemes csalódást okozott. Eredetileg fröccsbe szántam, de kellemes savanykás (citrusos) íze, üde friss illata meggyőzött arról, hogy önmagában is megállja a helyét egy könnyű nyári estén, vagy valamilyen csirke, esetleg hal társaságában. Azért a végét csak kipróbáltuk fröccsnek, hosszúlépésként és kisfröccsként kellemes longdrink. A fröccs mellé olajbogyót ettünk, ami jó párosításnak bizonyult. Bárkinek szívesen ajánlom, pláne, hogy alacsony ára miatt belépő bornak számít a kategóriájában.

A második bor egy Carignan Noir, Cabernet Sauvignon házasítás volt. Megmondom őszintén, a Carignan Noir-ral eddig soha nem találkoztam, Cabernet Sauvignon Úrral viszont annál többször. A bornak az ismerős Cabernet ízvilága mellé érdekes, ám cseppet sem negatív élményt ad a Carignan. Kicsit gyümölcsösebbé, könnyedebbé varázsolja. Ebbe a borba már nem tettünk semmit, és jól is döntöttünk, önmagában is megállta a helyét. A bor mellé olívabogyót és haloumit - egy helyi sós sajtot - ettünk. Ezt a bort is érdemes megkóstolni. Árban ott van, mint párja, a Rajnai Rizling.

Szintén ebben a kategóriában versenyez a borászat Xynisteri nevű bora, mely a helyi, azonos nevű szőlőből készül. Következő választás ez lesz. Ha megvolt, elmesélem.

2010. október 18., hétfő

Politikailag inkorrekt erkély

A lakást már pár képpel bemutattuk, most viszont kicsit bővebben szólnék az erkélyünkről. A nappalink végén egy szinte az egész falat elfoglaló, két szárnyú, eltolható ajtó vezet az erkélyünkre. Maga az erkély a nappalival majdnem azonos szélességű, körülbelül 4-5 négyzetméter alapterületű téglalap plusz negyedkör alapú épületrész. Gyakorlatilag a nappalink meghosszabbítása. A fenti jó elrendezés, valamint a szinte állandó meleg idő miatt jobban ki is használjuk.


Gyakran kihúzzuk egyes, vagy kettes fotelünket, és ott ücsörgünk egy kicsit. Távlati terveink közt pedig szerepel, hogy étkezővé alakítjuk egy kis asztallal és pár székkel.
A létesítmény az utcafrontra néz. Szerencsére egy csendes kis utcában lakunk, ahol nagy néha vonulnak csak el pucér nők. A sarkon egy iskola van. Az udvarán reggelente tornaórát tartanak, így ha csak passzív szemlélőként is, de mi is részt veszünk a reggeli tornán.



Mivel az épület, amiben lakunk egy kis dombon áll, el lehet látni az alacsonyabban fekvő épületek felett. A város látképében viszont nincs semmi extra.



A lakás nyugati fekvésű, de az erkélyről rálátni a sziget északi oldalán húzódó Kirenia-hegyláncra, mely csipkézett csúcsaival pazar látványt nyújt. Ebbe a gyönyörű látványba rondít bele a hegy oldalára festett hatalmas észak-ciprusi zászló, mely azért készült, hogy bosszantsa a déli oldal lakóit.



A zászló egyébként éjszaka villog, mint egy karácsonyfa. Tényleg ordenáré látvány, tuti elérte a célját.



Egyébként itt - teljesen nyilvánvalóan - ez a kérdés nagyon érzékeny téma. Éppen ezért, ennél mélyebben nem is szeretnék belefolyni a tárgyalásába. Aki többet szeretne tudni a dolog hátteréről, annak kiindulópontként figyelmébe ajánlom ezt az angol nyelvű cikket.

2010. október 17., vasárnap

Az IT motorja

Azt minden bennfentes tudja, hogy az IT szektor titkos motorja a kávé. A munkaidőben elfogyasztott kávé minősége komoly hatással van a csapat teljesítményére, motivációjára, valamit kreatív teljesítményére. Ha egy cég elköveti azt a hibát, hogy silány minőségű kávét kínál alkalmazottainak, ne adj Isten megvonja a kávézás lehetőségét tőlük, annak a cégnek bizony komolyan számolnia kell egy közeljövőbeni csődeljárással.
Ezek a tények ideérkezésem előtt is világosak voltak számomra. Azon viszont teljesen meglepődtem, hogy ezen a téren milyen kimagaslóan komoly figyelmet lehet fordítani az alkalmazottakra jelentősebb pénzbefektetés nélkül. Őszintén, melyik magyar cégnek fordulna meg a fejében, hogy a forró nyári napokon frappét kínáljon kávé helyett?
És hogy mennyire nem kerül semmibe a dolog, azt az alábbi képekkel illusztrált, frappé készítési guideline mutatja:


Igen, a frappé alapja az a mindenki által ismert szutyok instant kávé.


Cukor + granulátum felengedve egy kis vízzel.


A frappé lelke ez a szerény külsejű csodamasina. 20-60 euró között lehet kapni, minőségtől függően.


A csodamasina a fenti trutymákból habot készít, de a legnagyobb előnye, hogy élvezhető valamit csinál az instant kávéból.


Jég autómatából...


...jeget teszünk...


...a pohárba.


Felöntjük tejjel.


Céges juttatásként ingyen szívószál.


Még egy kis vizet adunk hozzá.


Kész is a finom, frappé. Élvezzük!

2010. október 16., szombat

Sajtó galéria

Ahogy ígértük, összedobtunk egy rendes sajtó galériát a kocsiról. Lehet nyálat csorgatni, irígykedni, vagy ami tetszik.












Na jó, hogy lássátok, itt sem fenékig tejfel az élet, elárulom, hogy, a hátsó kis ablakok azért vannak felhúzva, mert momentán meghalt az ablakemelő kapcsoló, és nem lehet lehúzni őket.