Zenobia

A Zenobia 1979-ben épült svéd challanger osztályú teherkomp első útján Malmőből Tartousba, Szíriába tartott. Athénban a kapitány már jelezte, hogy problémák vannak a hajóval. Cipruson Larnakába érve a hajó ugyan befutott a kikötőbe, de kiküldték onnan, hogy vész esetén ne a kikötőt torlaszolja el a süllyedő hajó. A hibát végül nem sikerült megjavítani, így a Zenobia 1980 június 5-én vészesen megdőlt, majd június 7-én hajnalban a parttól és a kikötőtől két kilométerrel elsüllyedt.

A városi legendárium szerint a hajót szándékosan süllyesztették el, mert fegyvereket csempésztek rajta. Tény, hogy a hajót sem a kikötőben nem rakodták le, sem később nem hozták felszínre a rakományt.

Az elsüllyedt hajó a búvárok egyik kedvelt merülőhelye. Olyannyira, hogy bekerült a világ tíz legjobb roncsa közé. A 178 méteres hajótest az oldalára fordulva 30-40 méteres mélységben fekszik a fenéken. Legmagasabb pontja 17-18 méterre van a felszíntől.

Az Aida Cyprus minden év májusában szervez ide merülést. Ilyenkor a szabadtüdős búvárokat hajón viszik ki a roncshoz. Közvetlenül felette több különböző mélységű „pályát” alakítanak ki, ahol biztosító búvárok kíséretében merülhetnek a merülni vágyók.

Az idein én is részt vettem. Habár előtte csak két alkalommal merültem és még nagyon bizonytalannak éreztem magam a vízben, ezt az eseményt semmiképp sem akartam kihagyni. Mivel az előző alkalmakkor 15 és 18 métert mentem lefelé, ezért reális elvárásként támasztottam magam elé a hajótest megérintését.

A nap nem indult túl biztatóan. Az autóban jutott eszembe, hogy elfelejtettem borotválkozni, ami bizony szinte mindig a maszk szivárgását eredményezi. A hajón öltözés közben pedig szomorúan tapasztaltam, hogy a nyaksúlyom borítása elöregedett és egy helyen megrepedt. Féltem, hogy merülés közben ólomsöréttel fogom meghinteni a roncsot, de szerencsére nem ez történt. További elkeseredésre adott okot, hogy a látótávolság nagyon rossz volt. A húsz méteres kötél alját nem lehetett látni a felszínről. Az első két bemelegítő merülésnél nem is sikerült megpillantani a Zenobiát. Harmadjára, mielőtt lemerültem, megkérdeztem a biztosító búvárt, hogy melyik irányba nézzek. Azt a választ kaptam, hogy nem fogom eltéveszteni.

Harmadik merülésnél eldöntöttem, hogy az lesz a taktikám, lemegyek amilyen mélyre csak tudok, aztán majd lent szétnézek. Lefelé simán haladtam. Nem volt gondom az egyenlítéssel, és a testtartásom is jó volt. Gond nélkül leértem a húsz méteres pálya aljára. Mitán megfordultam, és kinéztem a fejemből, megpillantottam a komp far részét. Ott lebegtem pont előtte. A gigászi rozsdás vastömbök lenyűgözőek voltak. Hirtelen nagyon aprónak éreztem magam a háztömbnyi rozsdahegy mellett. Pár pillanat múlva pedig indultam is felfelé.

Ezt a merülést még sikerült megismételni néhányszor, így volt lehetőségem kicsit aprólékosabban szemügyre venni a monstrum legalább egy szegletét. Sajnos a húsz méteres kötéltől nem épp karnyújtásnyira volt a látványosság, ezért nem sikerült megfogni azt.

Már kifelé úsztam a bázisra, mikor szinte közvetlenül a létra alatt, megpillantottam a hajó legmagasabban lévő pontját. Szerencsére volt a közelben pár tapasztaltabb búvár, akik épp pihentek és beszélgettek. Megkértem őket, hogy ugyan figyeljenek már rám amíg lemegyek, mert nekem muszáj megérinteni azt a valamit odalent. Mikor kéznyújtásnyi közelbe értem, pont ott, ahová nyúlni igyekeztem, megpillantottam egy apró színes halacskát. Nagyon elbűvölő volt, ahogy a roncsot benövő növények közt pihent. Végül kicsit odébb kezeltem le a komppal, hogy ne zavarjam a szivárvány rucis helybelit. Még vetettem egy bő pillantás a roncsra, aztán boldogságban úszva indultam felfelé. Így esett, hogy végül minden jóra fordult és beteljesült az összes aznapi kívánságom.

Mire mindenki kiért a hajóra, megnyíltak a sörcsapok és a csirke souvlaki is megsült. Az ebéd alatt és a hazaúton közös élménybeszámoló és általános szocializálódás volt a program. Összességében remek fél nap volt. Remélem, jövőre is ott leszek a fedélzeten.

A bejegyzéshez tartozó képeket a netről vadásztam. Próbáltam olyanokat választani, amelyek visszaadják, a roncs monumentalitását. Arról a részéről sajnos nem találtam képet, amit én láttam.

Update: Csabi, a gyertyakulcsod megtaláltam, de már elég rozsdás volt, úgyhogy visszadobtam. Ugye nem baj?

Névnapi vendégeink

Névnapomra a lehető legnagyobb ajándékot kaptam. Sikerült rávenni az egyik nagymamámat, hogy túl a hetedik ikszen, tizenhárom műtéttel a háta mögött vállalkozzon élete második repülésére és látogasson meg minket. Mindenki nagyon izgult az utazás miatt, ő is, mi is. Hosszas orvosi elő- és felkészítéssel engedték el, injekciókkal és egy szatyor gyógyszerrel. Szerencsére minden simán ment, és milyen kicsi a világ, a pilóta és két stewardes is ismerős volt, Csányról és Hatvanból valók.

Négy napot töltöttek itt apával. Mama először találkozott a tengerrel, ahol többször is jártunk. De megnéztük a kykkói kolostort, rengeteg gyönyörű virágot láttunk, parkban sétáltunk, halászkikötőben ebédeltünk, bazárban bóklásztunk, főztünk, sokat nevettünk, nagyon elfáradtunk és a tengervíz meggyógyította mama fájós lábát.

Köszönjük, hogy itt voltatok!!!!!!

Ismét a rendőrség

Visszaolvasva az előző bejegyzésem második fele a lejáró műszaki vizsgával, kicsit uncsira sikeredett. Az élet viszont pénteken megadta hozzá a csattanót. Történt ugyanis, hogy csöngetett hozzánk a rendőrség, és engem kerestek. Nem voltam otthon, viszont Zsófi meg a kocsi igen. Elmondták a rendőrök, hogy megérkezett hozzájuk a kocsi műszaki vizsgájának története. Kicsit furcsálják, hogy szemlátomást egyik nap az autó megbukik a vizsgán, majd másnap egy másik állomáson átmegy. Mivel itt elég gyakori a haver áttolja a roncsunkat a műszakin eset, megkérték Zsófit, hogy vigye már el a kocsit velük, hagy nézzék át, tényleg minden rendben van-e. Röviden így történt, hogy Zsófi rendőri felvezetéssel begördült egy nicosiai vizsgaállomásra, ahol átnyálazták ismét a verdát. Nem cizellálom túl. Ilyen az, ha valahol fel akarják számolni a korrupciót. Természetesen a kocsival minden rendben volt. Részemről még egy piros pont a szervnek.

Szerviznapló

Francia mérnök esete a román szerelővel

Mikor megvettük a kocsinkat durván 95 ezer kilométer volt benne óra szerint. Átnyálaztam az összes papírját, és találtam egy számlát amely szerint 90ezernél meg volt csináltatva a kötelező szerviz, méghozzá a Renault helyi szakszervizében. Ezért aztán aggódni nem aggódtam, de azért gondoltam, az a biztos, amit az én felügyeletem mellett csinálnak meg. Egy kedves magyar srác aki a helyi Ford márkaképviseletben dolgozik ajánlott egy román szerelő srácot, aki náluk jó munkát végez, és vállal is fusi munkákat. Felhívtam, megegyeztünk, hogy akkor olaj, gyertyák, mindenféle szűrők cseréje lenne a feladat. Elkérte az alváz, meg motorszámot. Aztán az első megbeszélt találkozón egyszerűen nem jelent meg. Telefonra nem válaszolt. Mentségére legyen mondva, hogy akkoriban szült a felesége. Nem is a találkozó elmaradása miatt voltam mérges, hanem azért mert elfelejtett informálni, aztán meg szimplán elérhetetlen volt. Aztán valahogy előkerült. Másodjára összehoztuk a találkozót. Lelkiismeretesen megcsinált mindent, tényleg nem volt panasz, csak mint kiderült a légszűrő, amit rendelt nem jó a kocsiba. Kiporolta, meg visszatette a régit, majd megegyeztünk, hogy megrendeli, és hozza. Aztán megint eltűnt vagy két hétre. Telefonon elérhetetlen volt. Az egészet bonyolította két csavar, amit én vittem a dologba. Az egyik, hogy miután a nagyja munkát megcsinálta, kifizettem neki az egészet, a másik pedig, hogy miután megnéztük közösen a légkondi filterét megkértem, azt is rendelje már meg, cseréljük ki a légszűrővel együtt. Szóval munka kifizetve, két szűrő kicseréletlen, a srác meg megint sehol. Aztán valahogy ismét előkerült a ködből, megint találkoztunk, hozta a szűrőket. Légszűrőt berakta, légkondi filter nem stimmelt. Már röhögtem. Mondtam neki, hogy vigye a régit, és pont olyat hozzon. Mondanom sem kell, a srác megint jó időre kámforrá vált. Végül sikerült megint elérni, biztosított róla, hogy megvan a szűrő, megbeszéltük a találkát és… a találka napján ismét elérhetetlen volt. Aztán utolértem, jött a kifogás, én meg erősködtem, végül aznap este kilenc körül csak sikerült beraknia az utolsó hiányzó alkatrészt is a kocsiba. Így tartott az első szervizünk több mint két hónapig.

Futómű generál lejáró műszakival.

Április végén valahogy a homályból felderengett, hogy a kocsi műszakija, mintha most járna le. Megnéztük a papírokat és hopp április első napjaiban le is járt. Na, akkor gyorsan kerítsünk egy vizsgaállomást. Zsófi jár a kocsival, a munkahelyétől nem messze talált is egy helyet. Elvitte, még előtte mondtam is, hogy ha felmerülne kérdésként, akkor olaj, gyertyák szűrők cserélve lettek. Aztán jött a telefon, hogy nem adják meg a műszakit, amíg mind a négy lengéscsillapítót ki nem cseréljük. Indult a para, már egy hónapja nincs műszaki a kocsin, amit minden nap használunk, plusz a lengéscsillapító csere ismeretesen nem az olcsó mulatságok közé tartozik. Este felhívtam egy újabb ismerős magyar srácot, aki az Iveco szervizben dolgozik, és korábban ajánlott egy szerelőt, csak trehány módon elhánytam a számát. Reggel pedig felhívtam a szerelőt, hogy vinném hozzájuk a kocsit. Délután odamentem, megnézték, megállapították, hogy tényleg kuka a négy lengéscsillapító, megrendelték az alkatrészt, másnap beszerelték, levizsgáztatták, fizettem, nap végére megvolt az egész cakli-pakli. A havi költségvetésünket kicsit megbolygatta ez a nem várt kiadás, viszont a kocsi futóműve fényéveket javult. Az egészben az a bosszantó, hogy a lengéscsillapítók már akkor rosszak voltak, mikor megvettük az autót, csak elfelejtettük átnézetni egy szakemberrel. Tanulság, ne vegyél hirtelen szerelemből, átnézetés nélkül használt autót.

Új munkahely

Az elmúlt hónap eseményekben nem szűkölködött. Április elején otthon voltunk, elkezdődtek a görög óráink, Tamás nyelvvizsgázott és versenyen volt, én eljutottam a larnacai bíróságra egy tárgyalásra, egyedül intéztem az ügyeket a Cégnyilvántartóban, ideiglenes letelepedési engedélyt kértünk, sőt még vendégeink is jöttek.

Számomra egy hatalmas lehetőséget is tartogatott április. 1 nap leforgása alatt munkahelyet váltottam. Az előző helyemről semmi rosszat nem akarok mondani, de éreztem már egy ideje, hogy amint tudok, továbbállok. Amikor szeptemberben Ciprusra költöztünk, az első állásinterjúimról beszámoltam itt. A második hely, ahova jelentkeztem, az Álom, akkor nem sikerült. Most viszont, immár több mint két hete itt, Ciprus legnagyobb és legnevesebb irodájában dolgozom. A nicosiai iroda kb. 200 alkalmazottal működik (5 magyarral) , irodája van még a cégnek pl. Limasszolban, Moszkvában és Budapesten is.

Egy szerdai nap dél körül hívtak interjúra, délután 5-től 7-ig faggattak, majd megkérdezték, hogy mikor akarok kezdeni. Csütörtökön felmondtam, pénteken az Álom beteljesülésének örömére egész nap a helynek megfelelő öltözéket szereztem be magamnak, hétfőn kezdtem. (A dress code négyszer vastagabb, mint a szerződésem)
A munkaidő 8-tól 18 óráig tart, 13-15 óra közt ebédszünet, amikor mindenki hazamegy.

Én úgy döntöttem, kihasználom azt a két órát, tornázni járok. Találtam egy termet 5 percre az irodától, és mivel délben nem sokan járnak oda, saját személyi edzőm is van. A délutáni 3 munkaóra egy pillanat alatt elröppen ezután.

6-kor pedig hulla fáradtan, de elégedettem fejeztem be eddig a munkát, és nagyon bízom benne, hogy ez még sokáig így is marad.

Hasznos holmik

Néhány hete szert tettünk egy porszívóra. A múlt heti nagybevásárláskor pedig egy szakácskés nyelét nem tudtam elengedni egészen addig, amíg haza nem értünk. Ez a két tárgy igazán nem nagy dolog. Átlagos háztartási eszközök csupán. Mégis most, - hogy ezek a hónapok óta hiányzó dolgok is megvannak- érzem azt, hogy véget ért a beköltözés ideiglenes fázisa. Hét hónap után, végre úgy tűnik, minden megvan ami otthon is megvolt. Illetve ilyen szuper konyhakésünk még sose volt, de az előző botok, amikkel eddig szeleteltünk messzemenően kimerítették a botrány fogalmát.


Ha pedig hasznos holmik, akkor könyvajánló. Jó régen olvastam már, de nagyon tetszett. Olvassátok, ha tehetitek!

Bizonyítvány

Múlt pénteken kiderült a nyelvvizsgám eredménye. Ha már annyit emlegettem itt, gondoltam, illik beszámolni róla. Átlag 6.5, listening 5.0, speaking 6.5, reading 6.5, writing 7.5. Sikerült elérnem a rég kitűzött célomat. Furcsa meglepetés volt, hogy otthon a 6.5-ös eredményt már felsőfokúnak honosítják. Eddig abban a hitben éltem, hogy ez valahol a felső és a közép közti eredmény, de mint most kiderült ez már a felsőfok alja. Bár messze nem érzem magam perfektnek angolból, azért az eredménynek nagyon örülök.

Mélyebb kék

Megint egy kis szabadtüdős búvárkodás. Mivel Edit kommentjében jelezte, hogy előző hasonló témájú bejegyzésem a nagyközönség számára érthetetlen, ezért úgy döntöttem, írok egy kicsit a sportról.

A szabadtüdős búvárkodás, idegen nevén apnea vagy freedive egy vízi sport. A sportnak több diszciplínája van, de mindre egyaránt igaz, hogy víz alatt, egy levegővétellel kell végrehajtani azokat. A gyakorlatok két kategóriába sorolhatóak. Vannak medencében végrehajtott, illetve mélységi számok. A szabadtüdős búvárkodás két nagy nemzetközi szervezete az AIDA és a CMAS. Én otthon az Aida Hungary keretein belül ismerkedtem meg a sporttal, ezért az Aida szabályait ismerem, az alább leírtak is annak felelnek meg. Most pedig következzenek a versenyszámok. Elsőként a medencés, majd a mélységi számok.

Statikus (Static): A statikus szám célja, hogy a búvár egy levegővétellel minél tovább a víz alatt maradjon. Ez az egyetlen olyan szám, ahol az idő számít. A búvár ilyenkor egy nagy levegő vétele után vízbe merül és hason fekve, arccal a vízben ellazultan lebeg. Hivatalosan azt az időt mérik, ameddig a búvár légzőnyílásai a víz alatt vannak.


Dinamikus (Dynamic) számok: A dinamikus számoknál cél a minél hosszabb táv megtétele egy levegővétellel víz alatt úszva. Ilyenkor nem számít az idő, csak a megtett táv. A számokat medencében rendezik, ahol a medence végén a versenyző fordul. Fontos hogy az úszásnak víz alatt kell történnie, és a búvár nem érhet ki a vízből csak a fordulók során. Illetve nem húzhatja magát a medence alján, vagy oldalán sem. Dinamikus számból kétféle létezik, uszonyos, illetve uszony nélküli. Az uszonyos számokhoz általában monofint használnak.


A konstans súlyú (Constant Weight) merülés már a mélységi számok közé tartozik. Itt a búvárnak egy kötél mentén kell leúsznia a kötél aljáról egy jelzőzászlót felvennie, majd felúsznia. Sem lefelé, sem felfelé nem érhet a kötélhez, csak a fordulónál az alsó fél méteren. További kritérium, hogy ugyanannyi súllyal kell felérkeznie, mint amennyivel elindult. Ebből a számból is létezik uszonyos, illetve uszony nélküli.


A free immersion magyar nevét nem tudom. A szám lényegében abban különbözik a konstans súlyú merüléstől, hogy a versenyző szabadon hozzáérhet a kötélhez. A gyakorlatban ez úgy néz ki, mint egy víz alatti kötélmászás. Az egyik kitétel viszont, hogy a versenyzők nem használhatnak uszonyt.


Az utolsó két számból nem rendeznek versenyeket, de a rekordokat jegyzik. A változó súlyú merülésnél (Wariable Weight) a búvár használhat nehezéket a merüléshez, de felfelé önerőből kell úsznia. No limit merülésnél pedig lefelé egy súlyokkal megrakott szánnal csúszik a versenyző, felfelé pedig egy ballon emeli a felszínre.


Minden versenyszámra igaz, hogy a versenyzőnek a szám befejeztével egy úgynevezett surface protolocolt kell végrehajtania, mely abból áll, hogy az arcát szabaddá teszi, majd mutat egy oké szignált, végül pedig mondania kell, hogy „I am OK.” Ezzel bizonyítva, hogy tudatánál van. Valamint a versenyszám vége után egy percig nem bukhat le ismét a víz alá. A versenyzőt mindig figyelemmel kíséri egy vagy több segítő, akik szükség esetén a felszínre segítik a búvárt. Mint minden búvársportnál, itt is érvényes az elsődleges szabály. Egyedül ne merülj!

Röviden ennyi lenne a freedive. Hosszan persze sokkal több. Órákat lehet róla mesélni, de talán ennek az összefoglaló szösszenetnek a tükrében jobban érthető az is, amit a két héttel ezelőtti versenyről írtam. Ha valamit kihagytam vagy rosszul írtam volna, a témában régebb óta/mélyebben elmerülők nyugodtan javítsanak ki.

A hétvégén pedig újabb nagyszerű sportélményekkel gyarapodtam. Végre voltam merülni. Volt tenger, meg kötél, meg edzőtársak, meg minden. A Constant Weight-et próbáltam uszonnyal és uszony nélkül is. Furcsa, de nehéz szavakba önteni a dolgot. Tulajdonképpen csak leúsztam, meg föl. Ráadásul nem is mélyre. A legjobb eredményem 15 méter volt. Mégis nagyszerű és inspiráló élmény. Amint lehet, merülök ismét.