A Zenobia 1979-ben épült svéd challanger osztályú teherkomp első útján Malmőből Tartousba, Szíriába tartott. Athénban a kapitány már jelezte, hogy problémák vannak a hajóval. Cipruson Larnakába érve a hajó ugyan befutott a kikötőbe, de kiküldték onnan, hogy vész esetén ne a kikötőt torlaszolja el a süllyedő hajó. A hibát végül nem sikerült megjavítani, így a Zenobia 1980 június 5-én vészesen megdőlt, majd június 7-én hajnalban a parttól és a kikötőtől két kilométerrel elsüllyedt.
A városi legendárium szerint a hajót szándékosan süllyesztették el, mert fegyvereket csempésztek rajta. Tény, hogy a hajót sem a kikötőben nem rakodták le, sem később nem hozták felszínre a rakományt.
Az elsüllyedt hajó a búvárok egyik kedvelt merülőhelye. Olyannyira, hogy bekerült a világ tíz legjobb roncsa közé. A 178 méteres hajótest az oldalára fordulva 30-40 méteres mélységben fekszik a fenéken. Legmagasabb pontja 17-18 méterre van a felszíntől.
Az Aida Cyprus minden év májusában szervez ide merülést. Ilyenkor a szabadtüdős búvárokat hajón viszik ki a roncshoz. Közvetlenül felette több különböző mélységű „pályát” alakítanak ki, ahol biztosító búvárok kíséretében merülhetnek a merülni vágyók.
Az idein én is részt vettem. Habár előtte csak két alkalommal merültem és még nagyon bizonytalannak éreztem magam a vízben, ezt az eseményt semmiképp sem akartam kihagyni. Mivel az előző alkalmakkor 15 és 18 métert mentem lefelé, ezért reális elvárásként támasztottam magam elé a hajótest megérintését.
A nap nem indult túl biztatóan. Az autóban jutott eszembe, hogy elfelejtettem borotválkozni, ami bizony szinte mindig a maszk szivárgását eredményezi. A hajón öltözés közben pedig szomorúan tapasztaltam, hogy a nyaksúlyom borítása elöregedett és egy helyen megrepedt. Féltem, hogy merülés közben ólomsöréttel fogom meghinteni a roncsot, de szerencsére nem ez történt. További elkeseredésre adott okot, hogy a látótávolság nagyon rossz volt. A húsz méteres kötél alját nem lehetett látni a felszínről. Az első két bemelegítő merülésnél nem is sikerült megpillantani a Zenobiát. Harmadjára, mielőtt lemerültem, megkérdeztem a biztosító búvárt, hogy melyik irányba nézzek. Azt a választ kaptam, hogy nem fogom eltéveszteni.
Harmadik merülésnél eldöntöttem, hogy az lesz a taktikám, lemegyek amilyen mélyre csak tudok, aztán majd lent szétnézek. Lefelé simán haladtam. Nem volt gondom az egyenlítéssel, és a testtartásom is jó volt. Gond nélkül leértem a húsz méteres pálya aljára. Mitán megfordultam, és kinéztem a fejemből, megpillantottam a komp far részét. Ott lebegtem pont előtte. A gigászi rozsdás vastömbök lenyűgözőek voltak. Hirtelen nagyon aprónak éreztem magam a háztömbnyi rozsdahegy mellett. Pár pillanat múlva pedig indultam is felfelé.
Ezt a merülést még sikerült megismételni néhányszor, így volt lehetőségem kicsit aprólékosabban szemügyre venni a monstrum legalább egy szegletét. Sajnos a húsz méteres kötéltől nem épp karnyújtásnyira volt a látványosság, ezért nem sikerült megfogni azt.
Már kifelé úsztam a bázisra, mikor szinte közvetlenül a létra alatt, megpillantottam a hajó legmagasabban lévő pontját. Szerencsére volt a közelben pár tapasztaltabb búvár, akik épp pihentek és beszélgettek. Megkértem őket, hogy ugyan figyeljenek már rám amíg lemegyek, mert nekem muszáj megérinteni azt a valamit odalent. Mikor kéznyújtásnyi közelbe értem, pont ott, ahová nyúlni igyekeztem, megpillantottam egy apró színes halacskát. Nagyon elbűvölő volt, ahogy a roncsot benövő növények közt pihent. Végül kicsit odébb kezeltem le a komppal, hogy ne zavarjam a szivárvány rucis helybelit. Még vetettem egy bő pillantás a roncsra, aztán boldogságban úszva indultam felfelé. Így esett, hogy végül minden jóra fordult és beteljesült az összes aznapi kívánságom.
Mire mindenki kiért a hajóra, megnyíltak a sörcsapok és a csirke souvlaki is megsült. Az ebéd alatt és a hazaúton közös élménybeszámoló és általános szocializálódás volt a program. Összességében remek fél nap volt. Remélem, jövőre is ott leszek a fedélzeten.
A bejegyzéshez tartozó képeket a netről vadásztam. Próbáltam olyanokat választani, amelyek visszaadják, a roncs monumentalitását. Arról a részéről sajnos nem találtam képet, amit én láttam.
Update: Csabi, a gyertyakulcsod megtaláltam, de már elég rozsdás volt, úgyhogy visszadobtam. Ugye nem baj?
A városi legendárium szerint a hajót szándékosan süllyesztették el, mert fegyvereket csempésztek rajta. Tény, hogy a hajót sem a kikötőben nem rakodták le, sem később nem hozták felszínre a rakományt.
Az elsüllyedt hajó a búvárok egyik kedvelt merülőhelye. Olyannyira, hogy bekerült a világ tíz legjobb roncsa közé. A 178 méteres hajótest az oldalára fordulva 30-40 méteres mélységben fekszik a fenéken. Legmagasabb pontja 17-18 méterre van a felszíntől.Az Aida Cyprus minden év májusában szervez ide merülést. Ilyenkor a szabadtüdős búvárokat hajón viszik ki a roncshoz. Közvetlenül felette több különböző mélységű „pályát” alakítanak ki, ahol biztosító búvárok kíséretében merülhetnek a merülni vágyók.
Az idein én is részt vettem. Habár előtte csak két alkalommal merültem és még nagyon bizonytalannak éreztem magam a vízben, ezt az eseményt semmiképp sem akartam kihagyni. Mivel az előző alkalmakkor 15 és 18 métert mentem lefelé, ezért reális elvárásként támasztottam magam elé a hajótest megérintését.
A nap nem indult túl biztatóan. Az autóban jutott eszembe, hogy elfelejtettem borotválkozni, ami bizony szinte mindig a maszk szivárgását eredményezi. A hajón öltözés közben pedig szomorúan tapasztaltam, hogy a nyaksúlyom borítása elöregedett és egy helyen megrepedt. Féltem, hogy merülés közben ólomsöréttel fogom meghinteni a roncsot, de szerencsére nem ez történt. További elkeseredésre adott okot, hogy a látótávolság nagyon rossz volt. A húsz méteres kötél alját nem lehetett látni a felszínről. Az első két bemelegítő merülésnél nem is sikerült megpillantani a Zenobiát. Harmadjára, mielőtt lemerültem, megkérdeztem a biztosító búvárt, hogy melyik irányba nézzek. Azt a választ kaptam, hogy nem fogom eltéveszteni.
Harmadik merülésnél eldöntöttem, hogy az lesz a taktikám, lemegyek amilyen mélyre csak tudok, aztán majd lent szétnézek. Lefelé simán haladtam. Nem volt gondom az egyenlítéssel, és a testtartásom is jó volt. Gond nélkül leértem a húsz méteres pálya aljára. Mitán megfordultam, és kinéztem a fejemből, megpillantottam a komp far részét. Ott lebegtem pont előtte. A gigászi rozsdás vastömbök lenyűgözőek voltak. Hirtelen nagyon aprónak éreztem magam a háztömbnyi rozsdahegy mellett. Pár pillanat múlva pedig indultam is felfelé.Ezt a merülést még sikerült megismételni néhányszor, így volt lehetőségem kicsit aprólékosabban szemügyre venni a monstrum legalább egy szegletét. Sajnos a húsz méteres kötéltől nem épp karnyújtásnyira volt a látványosság, ezért nem sikerült megfogni azt.
Már kifelé úsztam a bázisra, mikor szinte közvetlenül a létra alatt, megpillantottam a hajó legmagasabban lévő pontját. Szerencsére volt a közelben pár tapasztaltabb búvár, akik épp pihentek és beszélgettek. Megkértem őket, hogy ugyan figyeljenek már rám amíg lemegyek, mert nekem muszáj megérinteni azt a valamit odalent. Mikor kéznyújtásnyi közelbe értem, pont ott, ahová nyúlni igyekeztem, megpillantottam egy apró színes halacskát. Nagyon elbűvölő volt, ahogy a roncsot benövő növények közt pihent. Végül kicsit odébb kezeltem le a komppal, hogy ne zavarjam a szivárvány rucis helybelit. Még vetettem egy bő pillantás a roncsra, aztán boldogságban úszva indultam felfelé. Így esett, hogy végül minden jóra fordult és beteljesült az összes aznapi kívánságom.Mire mindenki kiért a hajóra, megnyíltak a sörcsapok és a csirke souvlaki is megsült. Az ebéd alatt és a hazaúton közös élménybeszámoló és általános szocializálódás volt a program. Összességében remek fél nap volt. Remélem, jövőre is ott leszek a fedélzeten.
A bejegyzéshez tartozó képeket a netről vadásztam. Próbáltam olyanokat választani, amelyek visszaadják, a roncs monumentalitását. Arról a részéről sajnos nem találtam képet, amit én láttam.
Update: Csabi, a gyertyakulcsod megtaláltam, de már elég rozsdás volt, úgyhogy visszadobtam. Ugye nem baj?
Kedves Uram!
VálaszTörlésKérem, árulja el nekem, én miért nem tudtam az Önök blogjáról? :) Nagyon tetszik a kedves és személyes hangvétel, a sok apróság, a részletek. Végigolvastam tövéről-hegyére. Nagyszerű, hogy "folyamatosan" vannak vendégeitek, és így megoszthatjátok életeteknek ezt a nagyszerű vállalkozását egymáson túl a családotokkal is! Irigylésre méltó. A roncs szuper, a versenyhez tapasztalat kell, amit senki nem spórolhat meg (nekem elég nagy gondom ez jelenleg), a fogkilövős-ujjdarálós napokhoz hidegvér. Csak így tovább, csodálatos helyen vagytok - és nagyon ügyesen boldogultok! Többet írni, mostantól rajtatok tartom a szememet. Ez kevésbé fenyegetés, sokkal inkább ígéret. :) Sziasztok.
Kedves Bendegúz!
VálaszTörlésÉn eddig abban hitben éltem, hogy Ön ismeri és követi blogunkat. Önt tudtam be statisztikailag egy darab rendszeres ausztrál olvasónknak. "Mindenesetre": Welcome on board! Remélem a jövőben is kedvét leli írásainkban!