Meze

Mint említettem, a hétvégén volt szerencsém egy kétszemélyes meze tálhoz. A meze egy mediterráneumban elterjedt ételspecialitás. Kis fogások sokasága. Az éttermek többnyire háromféle mezét tálalnak, hal, hús és ezek keverékéből állót. A halmezében a halak, tengeri herkentyűk kapnak jelentős szerepet, a húsmezében pedig a bárány, disznó és egyéb szárazföldi vágóállat. Hittétek volna?

Néhány étterem tart az étlapján vegetáriánus mezét, de gondolom ez inkább csak a mindenhová begyűrűző divatvegetarianizmus(!) miatt van.

Mezét minimum két főre lehet kérni, és rá kell szánni másfél két órát. Egy 2 személyes tál pedig bőségesen elegendő három, sőt akár négy felnőtt embernek is.

Következzen a mi vegyes mezénk fogásainak ismertetése.

Nulladik fogásként érkezett az asztalra olivabogyó, kenyér, friss citrom, egy nagy tál zöldsaláta, valamint négyféle öntet, ami inkább paszta, vagy saláta volt. Egy halas, egy humusz, egy tzatziki, illetve még egy, amit nem tudom, pontosan mi volt. A lányok inkább a halas krémért és a tzatzikiért voltak oda, én a humuszért meg az oliváért rajongtam.



Az első két fogás egyszerre érkezett. Húsgolyók, grillezett kolbászok és grillezett halloumik vonultak az asztalra. A halloumiról már ejtettem szót, grillezve isteni. Azt hiszem, a jövőben mi is fogjuk még forró grillrácsra fektetni. A kolbász fincsi volt, magyar szánkba semmi szokatlan ízt nem hozott. A húsgolyók pedig leginkább anyu életmentőire emlékeztettek. Mini fasírtok, kicsit eltérő fűszerezéssel.

Ezt követte ismét két fogás, a disznó kebab, ami nem más, mint nyársra húzott, megsütött malachusi. Illetve egy hosszúkás, darált hús alapú, fasírtszerű, de merőben eltérő fűszerezésű étel.Szégyen gyalázat, szintén nem jegyeztem meg a nevét, viszont elmondhatom, finom volt.

Ezt követte két hal és tengeri herkentyű. Tintahal karikákat, panírozott rákollókat kaptunk. Én nem rajongok túlságosan a tengeri herkentyűkért. Inkább a halakat fogyasztom ha lehet, de ezek még a tűréshatárba estek, nagy duzzogva megettem a részem. A rákollókat egyébként már régebbről ismertem, meg a rák még a szeretem kategóriába is esik. A tintahal valahol a szalonnabőr és a rágó közti átmenet, a nem túl erőteljes ízével egy fogásnak teljesen jó volt.



Szerintem főételnek érkezett a bárány Kleftiko. Ezt abból gondolom, hogy a legkiadósabb adag volt. A Kleftiko egy helyi specialitás, bárányból vagy kecskéből készül egy búbos kemencéhez hasonló sütőben. Tradícionálisan órákon át sütik, míg a bárány porhannyóssá nem sül. A mi Kleftikónk bár vagy nem volt teljesen friss, vagy nem sült órákat, teljesen faggyú és zsírmentes volt, valamint olyan omlós, hogy kést nem is kellett használnunk hozzá. Nagyon ízlett, és még birka szaga sem volt.

Az ételsort végül két disznó fogás zárta. Mindkettő az otthoni pörkölt távoli rokona, de pirospaprikás alap helyett, az egyik paradicsomosan, a másik pedig fahéjasan készült. Mindkettő édesebb az otthon megszokottól. Mindkettőt szerettük, de ezekből már tényleg csak kóstolásnyi mennyiségeket tudtunk megenni, annyira tele lettünk a végére.

Összességében a ciprusi meze, mint tipikus mediterrán étel, minimum négy fős társaságban az igazi. A fogások közt bőven jut idő baráti csevegésre, az ételek pedig mind az ízlettek, vagy a nagyon ízlettek kategóriába estek. Ha a szigeten jártok, feltétlenül próbáljátok ki!